2017. augusztus 8.

Késő esti önreflektív kérdések

Csodás napot mindenkinek!


Habár már egy ideje írni akartam ide - azóta kettő bejegyzést is -, a technika kifogott rajtam, így még nem tudtam publikálni, hogy mi/mik történtek velem a nyár első felében. De hogy addig se álljon üresen a blog, hoztam egy - szerintem - nagyon király kis taget, amit Lia blogján találtam (az oridzsinál verzió pedig Theától származik).

1. VILÁGEGYETEM: Mi az az egy dolog, amit azt kívánod, hogy bárcsak elmondhatnál annak, akivel többé már nem vagytok barátok?
Volt egy időszak az életemben, amikor az akkori legközelebbi barátaim, akikkel szinte mindent együtt csináltunk, majdnem egyszerre fordultak el tőlem. Nekik üzenném, hogy sajnálom. Sajnálom, hogy megváltoztam és ez nem mindenkinek volt ínyére. Sajnálom, hogy a barátságunk nem ért annyit, hogy ne csak én akarjam rendbe hozni és fenntartani. Remélem, mindegyikőtök elérte az álmait!

2. GALAXISOK: Mi az a 3 dolog, amit mindenképpen meg akarsz tenni, mielőtt meghalsz?
 - Állatorvosként lediplomázni - Egyszer egy bölcs ember azt mondta, hogy ő látja a kezemben A diplomát. Egy másik bölcs ember pedig azt, hogy minden tudásom és képességem megvan hozzá, hogy nagyon jó állatorvos legyek. Higgyünk a bölcs embereknek és ne adjunk fel egy 18 éve tartó álmot~
 - Eljutni azokra a helyekre, amiket mindig is látni akartam - Japán, Ausztrália, Peru, Izland. Tök olcsó mind a négy, de szerencsére a még a YouTube is tele van hasznos oktatóvideókkal, amik hülye ötleteket adnak, hogy hogyan csempészd be magad egy-egy országba.
 - Szeretném megélni, hogy ellenszert találjanak a rákra - Rengeteg családtagomat vesztettem el emiatt, távolabbiakat és nagyon közelieket és szeretném látni, hogy a jövőben másoknak, legyenek azok a szeretteim vagy idegenek, ne kelljen mindazon átmenni, amin nekünk kellett többször is. 

3. BOLYGÓK: Milyen teljesítményedre vagy a legbüszkébb?
Általánosan a kitartásomra. Az élet sokszor szeret mindenféle mókás nehézséget az utamba gördíteni, hogy aztán megnézze, vajon feladom-e vagy tovább csinálom. Mindig tovább csinálom. Ha el akarok érni valamit, akkor iszonyatosan makacs tudok lenni, és mikor már valaki azt mondja, hogy talán az univerzum így akar üzenni, hogy adjam fel, én akkor odaállok az univerzum elé és feltartom a középső ujjam. 

4. FELHŐK: Mit bántál meg az életed során a legjobban?
Hogy hagytam, hogy a szám ne legyen szinkronban az eszemmel. Csak egy icuripicurit kellett volna visszafognom a lepénylesőmet és belegondolni, milyen következményei lesznek annak, ha kinyitom, de nem ment. Szerencsére a visszajelzések alapján azóta sikerült csiszolnom ezen az antiképességen.

5. TELIHOLD: Milyen ember szeretnél lenni?
Boldog. Nem hiszem, hogy ehhez bármi mást hozzá kellene fűznöm.

6. NAP: Ha egy nap arra kelnél, hogy az életedben minden tökéletes, hogyan nézne ki?
Ez az utolsó napon Magyarországon, így otthon, a családi fészekben töltöm. Reggel anyukámmal és apukámmal együtt reggelizünk, az egész napot együtt töltjük, mert tudjuk, hogy mire holnap felkelünk, már nagyon messze leszünk egymástól. Mamámékhoz megyünk ebédelni, a nagybátyám is hazajött, majd sírós búcsúzkodás után elindulunk Budapestre, ahol a vőlegényem már vár rám. A férfi, aki szeret annyira, hogy velem jöjjön Ausztráliába, miután a világ legőrültebb és legvágyottabb állását ajánlották fel ott, s így a legkülönlegesebb élőlényekkel foglalkozhatok. A repülőtéren meglepnek a barátaim, hogy ők is elbúcsúzhassanak tőlünk, majd életem párjával és egy kisnyúllal az oldalamon eltűnünk a terminálban, útban életünk egy új szakasza felé.
(Tekintsünk el a ténytől, hogy már a második mondat is sántított.)

7. KÉSŐ ESTE: Mi/ki miatt érzed magad biztonságban?
Ha a családom a mellettem van. Sose értettem azokat az embereket, akik irtóznak a családi eseményektől vagy nyaralásoktól, de valószínűleg én vagyok a szerencsés, hogy a miénk ilyen közel áll egymáshoz, még azokkal is szoros a kapcsolat, akikhez nem fűz vérségi kapcsolat. A családom a legbiztosabb támaszom, amíg ők velem vannak, tudom, hogy sosem leszek egyedül.

8. NAPFELKELTE: Mit szeretnél kezdeni az életeddel?
Szeretném, hogy bár legyen végzettségem, állásom, mégse legyenek befásultak a hétköznapjaim, ne legyen unalmas, egyhangú, hogy úgy éljek, hogy a nyugdíjasotthonban már ne kelljen semmit se bánnom. Szeretnék egy olyan őrült és kalandos szerelmet, amilyen a szüleimnek megadatott, hogy legyen pár vad és felejthetetlen évünk, mielőtt családot alapítunk. És hogy miután ez megtörtént, akkor se savanyodjunk be, tegyünk majd az ellen, hogy a szürke hétköznapok ne rántsanak be.

9. NAPNYUGTA: Ki az a személy, akiről azt gondoltad, hogy örökké veled lesz, de többé már nem is beszéltek?
Apukám. Egyikünk sem tehet arról, hogy már nem beszélünk, hiszen azért nincs már velem, mert sok szenvedés után megpihenhetett. De kétségkívül ő volt az az ember az életemben, akinek annyira természetes volt a jelenléte, hogy ott van velem mindennap, hogy a mai napig hiányzik és rengeteg időbe telt, míg feldolgoztam a veszteségét.

10. ÉJFÉL: Más ember vagy késő este, mint reggelente?
Pont ezek azok az időszakok, amikor a legjobban pörgök, így nem hinném. Reggel nagyon hamar magamhoz tudok kelni - annak ellenére, hogy az alvás a kedvenc tevékenységem, nem zavar a korán kelés -, és minél gyorsabban magamhoz térek, annál produktívabbnak érzem a napot, késő este pedig még ráhúzok erre, hogy elégedetten fekhessek le aludni. Látni kéne viszont dél és délután négy óra között: az egyetlen, amire akkor képes vagyok, az az ágyban fetrengés.

11. GYERTYAFÉNY: Határozatlan ember vagy?
Nem gondolnám. Elég konkrét elképzelésem van mindenről, ha pedig valamilyen döntés előtt állok, legyen az kicsi vagy nagy, akkor mindig azt teszem, ami elsőként eszembe jut. Képes vagyok nagyon túlgondolni a dolgokat, ha egyszer odakeveredek, így ezt mindig igyekszem elkerülni.

12. SÖTÉTSÉG: Változtattál már meg magadon valami olyat, amit szerettél, csak azért, hogy másoknak bizonyíts?
Jelenleg épp a testsúlyomat és az alakomat változtatom aktívan. Habár jól érzem magam a bőrömben most is, mint tíz kilóval könnyebben, mégis idegesített, hogy sokszor mást se hallottam azon kívül, hogy fogyjak le, mintha bármivel is jobban hozzá tudnék járulni a társadalomhoz azzal, hogy vékonyabb vagyok. Ráadásul ki akarom gyúrni magam annyira, hogy ha az egyik haverom máskor részegen beszól valamit, amit aztán meg akar beszélni, de végül gyáván elfut ahelyett, hogy a szemembe mondaná, nemes egyszerűséggel behúzhassak neki. (Say no to violence!) Habár minden tettemben elsődlegesen az jelenik meg, hogy magamnak akarok bizonyítani, hogy képes vagyok rá.

13. ÉDES ÁLMOK: Boldog vagy?
Ezért küzdök. Igyekszem mindenhez pozitívan hozzáállni, még akkor is, ha épp egy mély hullámvölgyben vagyok, mert hiszek abban, hogy az ilyen dolgok bevonzódnak, és ha én mindenben a jót találom meg, akkor a rossz vagy elkerül, vagy már nem fogom észrevenni. Mindenkinek vannak a világon problémái, attól nem leszek különleges, hogy nekem is, csak gyávának fogom érezni magam, amiért hagyom, hogy ellepjenek a hullámok.

14. RÉMÁLMOK: Mitől félsz a legjobban?
Vannak apróságok, amiktől kiver a frász és sírni tudnék, mint a bohócok, sötétség, horror filmek, pókok és poloskák, creepy kisgyerekek. Emellett félek a magánytól, a tehetetlenségtől és a háborúktól, de legfőképp attól, hogy ez a három olyan dolog, ami túlnő azon a képességemen, hogy tegyek ellenük.

15. CSILLAGKÉPEK: Ki az a személy, akivel akár órákig is el tudsz beszélgetni?
Anyukám, a nagybátyám, a családom - azt egyszer fel kéne venni videóra, hogy milyen orbitális nagy baromságok hangzanak el, ha az egész banda összekerült -, a legjobb barátnőm és azok a barátaim, akikkel napi kapcsolatban vagyok. Egyikükkel sem okoz elcsevegni a legáltalánosabb témákról, depressziós dolgokról és totál értelmetlenségekről, ráadásul ha többen vagyunk és ellenvélemények vannak, abból izgalmas viták szoktak kerekedni. De igazából ha összekerülök egy szimpatikus egyénnel, akkor lepényleső órákig képes nyomatni a sódert.

16. EMLÉKEK: Ki az, akit sosem fogsz elfelejteni?
Azokat, akiket a legjobban szeretek és akik hozzájárultak ahhoz, hogy azzá legyek, aki ma vagyok és a jövőben leszek. Nem feltétlenül tartoznak egy kategóriába, és nem biztos, hogy mindegyikükhöz pozitív emlékek kötnek, de akik tettek valahogy, valamilyen nagyot értem, azokra örökre emlékszeni fogok. (Meg amúgy idegesítően jó a hosszútávú memóriám, szóval még azokra az emberekre is emlékszem, akikkel csak bölcsibe jártam együtt...)

17. 11:11: Mi az a dolog, amit akarsz, de talán sosem lehet a tiéd?
Kicsi koromban, imádtam azokat a filmeket/videókat, amikben volt valamilyen esküvői jelenet. Amikor bemutatták a hercegnős, hófehér ruhát, ahogy a mennyasszonyt az apukája az oltárhoz kíséri, az első táncot, az apa-lánya táncot, az óriási tortát. Esküvőt nagyon szeretnék, de könnyű kitalálni, mik nem valósulhatnak már meg.

18. HULLÓCSILLAG: Ki az a személy, akiben annyira megbízol, hogy fontos döntéseknél kikéred a véleményét?
Anyukám és a legjobb barátnőm, illetve a gátlástalanabb dolgokkal kapcsolatban a nagybátyám, mert vele olyan dolgokat is megoszthatok - és fordítva -, amiket anyunak és a mamámnak - főleg neki - egyikünk sem mer vagy akar elmondani. 

19. FÖLD: Hol érzed magad a leginkább otthonosan?
Otthon és a koliszobánkban. De igazából bárhol otthonosan érzem magam, ahol úgy kezelnek, mintha tényleg otthon lennék: Baján keresztanyukámék háza, Siófokon másik keresztanyukámék nyaralója, de legutóbb Debrecenben volt ilyen, mikor egy barátnőmhöz mentem.

20. HORIZONT: Mi az az egy dolog, ami miatt jobban érzed magad, mikor zaklatott vagy?
Ölelés. Nem igazán viselem jól, ha sajnálnak, mert a megszokott kliséken kívül mást nem tudnak úgyse mondani, de az kell a lelki békémnek, hogy amíg én sírok, addig csendben valaki legyen ott mellettem. Ja meg amúgy a kaja is. De a kajától en bloc jól érzem magam.

21. SARKI FÉNY: Mi az a dolog, ami segít elaludni, mikor ezt lehetetlennek érzed?
Most már appom is van, ami bebizonyítja, hogy öt percen belül szoktam elaludni. Ha kb. negyed óra forgolódás után sem tudok elaludni, akkor ott már az istennek se fogok. Néha be szokott válni, hogy elképzelem, ahogy egy liftben ereszkedek lefelé a 100. emelettől a földszintig és valahol ötven körül sikerül bekómálnom, de ez már egy nagyon végső eset és csak ritkán működik. Szerencsére nagyon kevés az olyan alkalom, hogy ne tudnék elaludni.

2017. június 16.

Anatómia szigorlat vs Riri - 3:1

Gyönyörűszép napot mindenkinek!


(Ahhoz képest, hogy aktív akartam lenni, az egyetem megint hozta a formáját...)
Azt hiszem, aki csak egy kicsit is követi a blogot vagy ismerősöm facebookon, az tudja, hogy az elmúlt három évben mi jelentette az életemben a legnagyobb szenvedést. Nyolc betű. Öt szótag. Egy tárgy. A n a t ó m i a Konkrétan annyira rá voltam stresszelve első óta, de főleg az első éves tárgybukásom óta, hogy már stressz közben is stresszeltem, és még amikor semmi olyan nem történt, aminek köze lett volna ehhez a drágasághoz, akkor is emiatt görcsöltem. Az igazi törés meg akkor következett be, mikor előző félévben a szigorlat részét sikerült nem teljesítenem. Mert miért is sikerült volna?
Igazából az előző kérdésre sokan keresték a választ, mert kibebaszottul sokat tanultam a szigóra, ha valaki kérdezett valamit, arra simán vágtam a megoldást, a barátaim és állatorvos ismerősök is csodálkoztak azon, hogy ezt mégis hogy hoztam össze. 
De! Ha van egy jó tulajdonságom, amit kiemelnék, az az, hogy iszonyatosan kitartó és makacs vagyok. Még ha hatmilliószor is pofára küldenek valami miatt, és az a valami a céljaimban, álmaimban akadályoz, akkor újra és újra képes vagyok felállni és megmutatni, hogy csakazértisbazmeg. Én pedig egy dologban biztos voltam: állatorvos akarok lenni és állatorvos is leszek. (Meg igazából sose gondolkodtam másban úgy négyéves korom óta...) Meg abban is biztos voltam, amiben a tanszék valószínűleg kételkedett: nem vagyok hülye. Nincs épp kiemelkedő 5,2-es átlagom, de ezt az egy tárgyat leszámítva eddig összesen két utóvizsgám volt - olyan tárgyakból, amiken az évfolyam 60%-át megvágták -, ketteseket csak az első évben szereztem, ráadásul a nagy kollokviumaim is négyesek és ötösök lettek. 
Így hát ebben a félévben újra bevetettem magam az anatómia örömeibe - és így talán van esélyem arra is, hogy ne kelljen még egy évet csúsznom, ami már csak azért is lenne nagyon fasza, mert így nem telnének le az államilag támogatott féléveim. Április elején, húsvét előtt lementek az Equus napok, utána pedig elővettem a csodát. Egy hónapon keresztül szépen, lassan haladtam a tételekkel, közben ugye jött a többi faktos vizsgám, egyéb programok, állatorvoshoz is jártam, szóval még így is telítve voltak a napjaim. Aztán a vizsgaidőszak előtt maradt még két hetem újra mindent szépen átvenni, végül három napom ismételni. Meglehetősen biztos voltam a sikerben, mert még azokat a tételeket is rohadtul megtanultam és megértettem, amiket másoknak néma homály fedett. Oké, még így is voltak bizonytalan részek, de azokról is tudtam volna makogni egy kettest.
Így hát elérkezett május 25-e, a nagy nap. Előtte izgultam persze, meg nyugtatóval aludtam, de mikor reggel felkeltem és egy kedves barátnőm segítő kíséretében bementem a suliba, végtelen nyugalom szállt meg, minden kis porcikám érezte, hogy ez ma meglesz. Bementem a tanszékre, kihúztam három szerintem rohadt jó tételt - amikről a barátaim állították, hogy amúgy azok nehezek, vagy mi -, kidolgoztam őket, megjött a feleltető tanár, két külföldi lement előttem, mindkettő sikerrel, én következtem.
Első tétel - végig se kellett mondanom, mentünk a következőre, siker.
Második tétel - ezt egy könnyű, legelső féléves anyagnak gondoltam, amin úgyse hasalhatok el, meg egyébként is tök jól megtanultam.
Tévedtem.
Egyáltalán nem éreztem jogosnak a buktatást, a nap hátralévő részét végigbőgtem, mert már komolyan nem tudtam, hogy ezek után mégis mit és hogyan tanuljak. A hét hátralévő részében fent maradtam Pesten, közben sikerült egymásba futni egy ötödéves barátnőmmel, aki szintén hasonló cipőben járt akkor, mint én, csak ő az államvizsga tárgyaival. Anno, még a születésünk előtt az apukáink közösen nyitották meg itthon a kisállat rendelőt a városban, így megbeszéltük önbizalommal telve, hogy e két állatorvos lányaiként kiknek sikerülne, ha nem nekünk? 
Ezzel a gondolattal mentem haza hétfőn reggel, hogy a június 15-én esedékes utóvizsgára felkészüljek. Jobb ötletem nem volt, mint szó szerint megtanulni az anyagot és felmondani a tételeket anyunak, ezen kívül fogalmam sem volt, hogyan fektethetnék bele annál többet ebbe a tárgyba, amit az elmúlt öt félév alatt nem tettem meg. Tehát 90 tétel újra elő, lássuk a medvét!
Ezúttal már sokkal nehezebben ment a "tanulás", hiszen minden egyes tételnél ugyanazt éreztem: de én ezt tudom. Emiatt meg rohadt nehéz volt rávennem magam, hogy végigmenjek rajtuk becsületesen, de valahogy végigszenvedtem egyik napot a másik után. Ráadásul eközben még egy gonosz kis belső hang vízionált a fejemben arról, hogy mi lesz, ha ezúttal se lesz meg, mi lesz, ha harmadjára se lesz meg és mi lesz, ha emiatt kiraknak az egyetemről. Próbáltam nem hallgatni rá, de minden éjjel még a nyugtatók mellett is gyomorgörccsel aludtam el, hogy mi lesz, ha...
Most direkt hagytam még plusz egy napot a felkészülésre, azaz a három témakör ismétlő nap után még egy utolsót, amikor azokat futom át, amikben még nem vagyok biztos. (Ki akartam védeni azt az egyetemista körökben igen híres könyörgést, hogy kell még egy nap.)
14-én délután anyu felvitt Pestre, olyan éjfél körülig szenvedtem a tételekkel, meg azon is, hogy másnap csak 10:30-ra kellett mennem - pontosan tudtam, hogy addig kismillió mini szívrohamot és agyvérzést fogok kapni. Az ominózus napon reggel felkelés után még végigfutottam pár tételen, aztán elindultam a Pokol kapuja felé. A tételhúzás hála az égnek pontosan történt, ráadásul elsőként húztam, bebiztosítva azt, hogy még minden jó tétel bent van, tehát a szerencse is mellém szegődhet. Ami végül szegődött is, méghozzá az A9-B8-C9 tételkombinációval, amelyek a váll-és könyökízületet és izmaikat, a portális vénát és a felületes vénarendszert, valamint a szimpatikus idegrendszert rejtették. Tudom, hogy ez nem mond semmit, vagy nem túl sokat, de én nagyon örültem nekik, mert jól tudtam őket.
Nagyjából ötven perc alatt kidolgoztam őket, a bibi ott kezdődött, hogy a feleltető tanárnak ekkor még se híre, se hamva nem volt. Egy óra után már ideges voltam, és tudtam, hogy valószínűleg anyu is az lehet, aki eközben az Aréna-túra megejtése után már valószínűleg rám várt az egyetemi parkban. Másfél óra elteltével már teljesen kész voltam, mert már nem tudtam magammal mit kezdeni, ott tartottam, hogy megkérdezem a felügyelő tanárt, hogy nem lenne-e gáz, ha én tennék egy-két kört a teremben, mert egy helyben már nem bírtam megmaradni. Az utolsó negyven percet azzal töltöttem, hogy a mellettem ülő külföldi lány tételkidolgozását néztem, mert nagyon színes és nagyon rajzos kis jegyzetet hozott össze. 
Mikor végre valahára megérkezett a feleltető felmentő sereg, arra készültem, hogy én akkor is elsőnek fogok odamenni, még ha meg is kell verekednem valakivel ezért. Előttem egy srác visszadta a tételét, én pedig készenlétben álltam, és mikor elhangzott a "Next one, please", már pattantam is fel - szerencsére "versenytársaim" nem akadtak.
Az volt a taktikám, hogy sorba megyek a témakörök szerint, ez is mutatja majd, hogy nem kell ahhoz folyamodnom, hogy össze-vissza mondjam a tételeket, mert esetleg van olyan, amit sokkal jobban tudok a másiknál. Persze ezt megszívtam, mert rögtön az első tételnél olyanba ment bele a tanár, amire nem számítottam, hogy az is kellene a tételhez. Így utólag belegondolva logikus lett volna, de tanulás közben ebbe nem gondoltam bele. Nem tudom, mit látott a szememben, a kétségbeesést, vagy azt, hogy ha megvág, ráborítom az asztalt és hisztizni kezdek, de egy nagy sóhaj után beírt részjegynek egy 2-est és mondta, hogy jó, menjünk tovább. Ezt még én magam se fogtam fel. A második és harmadik tételnél még ő is meglepődött valószínűleg, mert az előbbire egy 5-öst, az utóbbira pedig egy 4-est írt be, azt is azért, mert a legbanálisabb dolog nem jutott eszembe - valószínűleg azért, mert annyira egyszerű volt, én meg már nem tudok úgy gondolkozni.
És így ezek után mi lett a kálvária vége?
Nem más, mint EZ:
Tisztelt Hallgató!
Tájékoztatjuk, hogy Állatorvosi (AOUJEGYSM) képzésén, 2016/17/2 féléven
a 'SAOAN08AO-Anatómia 3.' tárgyhoz tartozó
'vizsgakurzus' kódú kurzushoz
'Szóbeli' típusú vizsgára (2017.06.15.)
'Közepes' eredmény lett beírva a 2017.06.15. időpontban!
El se hiszem, de vége.
VÉGE.
Három év, hat félév szenvedés, megaláztatás, önbizalom vesztés és az önbecsülésem sárba tiprása. És most végre érzem a szabadságot. Az egyetem neheze csak ezután jön, mégis olyan mázsás súly omlott le a mellkasomról, amilyen még sosem. És kevésszer voltam boldogabb, mint tegnap, mikor a tanár beírta a hármast az indexembe és visszaadta. 
Mert megcsináltam.
Kurvára megcsináltam.
Már csak egyetlen teendőm maradt: elégetni az anatómia könyvemet!
Megvárom, míg egy barátnőm leállamvizsgázik jövő héten, és utána megyek és birtokba veszem a kemencéjüket, közben pedig végignézhetem, ahogy legnagyobb szenvedéseim és kezdődő depresszióm jelképe elrohad a Pokolba vezető úton. *-*

És hogy most mi lesz? Még van hátra egy vizsgám, utána viszont kezdődik a nyár, a kikapcsolódás, a pihenés és az anatómia tudásom 100%-os elfelejtésének időszaka! Aztán a harmadév. Újra. Ezúttal viszont anatómia nélkül és már tényleg harmadéves tárgyakkal. Egy újabb év telt el és egy újabb lépcsővel közelebb kerültem ahhoz, hogy egy napon apukám tablója előtt állva azt mondhassam neki: Nézd, megcsináltam!

2017. március 10.

99 random kérdés tag

Ciaossu!

Mivel a tag bejegyzések utáni indokolatlan imádatom nem csökkent az elmúlt időszakban, ezért hoztam most egyet, amit már egyébként is ki akartam tölteni. Tehát íme, itt lenne 99 random kérdésre adott válaszom:

2017. március 4.

Hová tűntem?

Hello everyone! I'm back!

*kínos csend*

A legszebb - irónia - dolog az elmúlt félévemben az volt, hogy ahogy a bejegyzéseim is mutatják, október óta blogger értelemben megszűntem létezni. Nagyjából most, március elejére sikerült úgy ahogy kihevernem mindent, ami szeptember óta történt velem, beleértve ebbe másfél hónap pokoljárást is. 
De hogy mi történt az elmúlt fél évben?
Egy neverending planecrash!

2016. október 23.

Beauty and the Beasts

Sziasztok! ^^


A minap igazán "szomorú" dolog történt velem, ami mindössze csak annak fényében nem örömteli, hogy kurvára az anatómia féléve van, ahogy kedves rektorom mondaná vala. Vagyis nekem meg kurvára tanulnom kéne anatómiára (meg bakteriológiára és takarmányozástanra) ahelyett, hogy ilyesmiket engedek megtörténni. No de mit is?
Pénteken úgy határoztam, csapok egy kis vásárló körutat az Árkádban, minek egyik állomása a Libri volt - ofkorsz -, ahol nagyjából tízpercnyi mérlegelés után fogtam Kylie Scott sorozatának második részét a Futamot, aztán a hazafelé úton és itthon olvasni is kezdtem (meg ki is olvastam). A tegnapi, főként a könyvvel való haladással és zenehallgatással töltött délutánom alatt pedig megszállt a félisteni szikra - köszönhetően Lindsey Stirlingnek is -, ami még egy korábbi ask.fm-es válaszommal kezdődött, majd a tegnap esti hajmosásommal teljesedett ki. Ez pedig nem más, mint a

Beauty and the Beasts sorozat