Trailer születik...

 2015. április 18.       0 megjegyzés
Szép napot mindenkinek! :)
Ez idáig jó néhány történet ötletemet megosztottam már veletek, a néhányhoz, mint például a Maffia Csókjához vagy a Visszhanghoz már trailert is csináltam - némelyikhez kettőt is -, végül pedig egy külön oldalt is létrehoztam, hogy rendszerezzem őket.
A minap ismét alkottam egy videót, de ezúttal úgy gondoltam, ahelyett, hogy simán csak megosztanám, elmesélem a háttértörténetét annak, miért és hogyan is csinálok minden egyes ötletemnek egy trailer-szerűséget, ha egyáltalán nem biztos, hogy valaha is meg fogom írni.
Ez esetben a kiválasztott mű nem más, mint:

Utóirat: Nathaniel halott

Ismerek bloggereket/bloggerinákat, akik ha kitalálnak valamit, ahhoz csinálnak egy fejlécet, még úgy is, hogy a történeteik feléből végül nem lesz semmi, csak néhány Wordbe pötyögött oldal és az a bizonyos fejléc. Mások rajzolnak, megvan hozzá a tehetségük, a türelmük, a gyakorlatuk, és végül, ha  esetleg megszületik az, ami a fejükben megfogant, meg is tudják osztani. Én meg mindenhez videót csinálok. (A PS-hez nem értek, számomra Paint OLLÉ! Kútfőből rajzolni meg sajnos szintén nem tudok, maradok a képről másolásnál. ^^") Ha eszembe jut egy történetkezdemény, nagyon-nagyon sokáig ott motoszkál bennem, állandóan arra gondolok, azon agyalok, azzal foglalkozom (több szinonima nem jut eszembe). De ezeknek csak egy töredéke jut el végül addig - ahogy magamat ismerem -, hogy ténylegesen papírra vessem, majd blogot nyitva a nagyérdemű elé tárjam. Ezért, mióta megtanultam videót szerkeszteni, minden nagyobb ihletbombám, isteni és félisteni szikrám után összedobok egy videót, hisz legalább arra a pár órára ténylegesen csak azzal lehetek elfoglalva, ami már nem hagyott nyugodni, és a nyoma is megmarad. (Példának okáért a Tükörképről a tényleges megvalósítása előtt teljesen elfeledkeztem, véletlenül bukkantam rá a Word dokujára a régi gépemen.) Számomra iszonyat jó érzés a videóval pepecselni, elképzelni a történet fő vonalát, kezdetet és véget, a szereplőket, bonyodalmakat, mindent; majd a kész trailert elejétől a végéig megnézni.
Így voltam a fent említett sztorival is, csakhogy azért ez a szerkesztős dolog nem megy olyan egyszerűen. Mert az a rohadék kis agyam addig nem hajlandó elkezdeni vizuálisan működésbe lépni, míg nem kap egy kezdőlökést. Ez pedig a zene. A megfelelő zene. Ha valaki megkér, hogy csináljak egy blogjához trailert, küld hozzá zenét, azt meghallgatom néhányszor, gondolatban beleillesztem a szöveget is, és voilá, már csinálhatom is. De a sajátjaimnál nem ez a helyzet. Amíg rá nem bukkanok arra a számra, ami beindítja az agytekervényeimet, nem tudok nekiülni. És mivel a nem létező szabadidőmben nem tudom a Youtbobot bújni, így marad a "véletlenül meghallom és megtalál a félisteni szikra" módszer. Ennél itt - ismét - bejött.
Hoziertől a Take Me To Church-ot már többször is hallottam, de egészen addig nem jutott eszembe, míg véletlenül az egyik Glee részben fel nem hangzott. És akkor jött az én kis félisteni szikrám, hazazavart Pestről, levágott a gépem elé és rám parancsolt, hogy nesze, csináld! Én meg csináltam, mert hát miért is mondjak nemet szegény kis szikrának? Ráadásul, miután megvan a megfelelő szám, már csak képi anyagot kell hozzá gyűjtenem, ami ugyan mocsok sok munka, de utána már minden gördülékenyen szokott menni. (Leszámítva a szöveget, mert az a saját videóimban valahogy mindig röhejesre és semmitmondóra sikerül. De azért próbálkozom és igyekszem. :D)
Azt tudni kell, hogy egy-egy videó szerkesztése közben magán a történeten rengeteget tudok változtatni, még akkor is, ha a fejemben a fő ív és a nagyobb csomópontok már megvannak. Itt is hasonlóan jártam, hiszen mikor először elétek tártam, még Darkest Sunlight volt a címe. Ez mondjuk csak egy sebtében kitalált dolog volt, eredetileg amúgy is magyart akartam, csak nem jutott eszembe a megfelelő. Aztán egyik dologból következett a másik, felötlött bennem egy "mi lenne, ha..." a történet formáját illetően, és végül megszületett a végleges cím is. Majd a videó. Íme:


Nektek mi a véleményetek róla? :) 
Én személy szerint nagyon szeretem már ennek a történetnek az ötletét is, és örök hálám Fujimaki Tadatoshi-senseinek, amiért megalkotta a kedvenc mangámat és az összes eddig látott és olvasott anime és manga közül a legkedveltebb szereplőmet, mert ha ő nincs, sosem szeretnék belőle fanficet írni, Nathaniel és Nate Vernon pedig talán soha nem születik meg.