This little girl is capable of murder

 2015. augusztus 29.       0 megjegyzés

Sziasztok! 


Valamelyik nap a Nikita c. sorozat karaktereiről nézegettem videókat, az egyik zenéje pedig megihletett, így nekiálltam, hogy a saját bérgyilkosomról készítsek egyet. (Ami rohadt sok időbe telt, mert konvertálnom kellett a Teen Wolf részeket, amihez nem volt olyan konvertálóm, ami olvasta volna a fájlokat, ezért le kellett töltenem egyet külön, amivel először csak három percet alakított át, így éjszaka jól elszórakoztunk egymással.
A videó amolyan idővonal szerűséggel mutatná be Sunshine Rodriguez életét a kiképzésétől egészen a Szövetséggel való leszámolásig, egy-egy képkocka erejéig Victor is feltűnik benne (habár ezúttal nem Ben Barnes, hanem Tyler Hoechlin lett a megformálója technikai okoból). 
Nektek hogy tetszik? :)


Kisállat TAG

 2015. augusztus 28.       2 megjegyzés

Sziasztok!

A Pretty Pointless Posts blogon találtam ezt a taget, ránéztem a dögömre, aki éppen a lábamat kaparta - nem kell kutya, ha van helyette más, aki néha annak érzi magát -, és tudtam, nekem ezt most ki kell töltenem. Láthattatok már róla néhány fényképet, párszor meg is említettem, ez alkalommal kicsit közelebbről is megismerhetetiek életem szőrös kis szerelmét. :)


Milyen kisállatod van?
Bunny
Nyulam van, akit törpének csúfolnak, de a súlyából és a hasa méretéből leszűrhető, hogy azért nem is olyan törpe a lelkem (jó, egy házinyúlnál sokkal-sokkal kisebb). Ő már a második nyuszim, aki azért került hozzám, mert az elsőnek áttétes idegdaganata volt, és hogy ne valami pótlékként tekintsek majd rá, ezért egy ideig ketten élték világukat a szobámban. Állatorvos lányaként eléggé felháborítónak találtam, hogy egy fia állatka sincsen a lakásban (zsenge ifjú korában apum is így volt vele, mikor anya kipaterolta a kutyáját a harmadikról), így nagyjából tizenkét éven át könyörögtem, kértem valamit minden létező és nem létező ünnepre, végső kétségbeesésemben már egy aranyhalért fohászkodtam, csak legyen valami más élő is a szobámban rajtam kivül. (Komolyan, télen úgy örültem egy nálam áttelelő katicának, mintha kutyát kaptam volna.) Végül egyik barátnőm kapott a szülinapjára egy lógófülű törpenyulat - az ő szülei sem voltak oda az állat ötletétől -, és mikor az én szigorú, drága jó édesanyám látta, hogy könnyen tartható és nincs vele annyi baj (elhitted, anyuci!), rábólintott, hogy oké, nyúl jöhet a lakásba. (Pörköltnek és kucsmának úgyis jó lehet...)

"Mit nézel?!"
Mi a neve?
Sunny, és lehet, hogy csak én látom így, de szerintem már ránézve is illik rá a név. Igazából már előbb lett elnevezve, mint hogy találkoztunk volna, mivel valami olyan nevet akartam, aki az első nyusziméra hasonlít vagy rímel. Őt Bunnynak hívták (tudom, roppant kreatív), ezért sokáig a Honey és a Sunny között vacilláltam, de mivel kisfiút szerettem volna (Nem akartok lány nyulat, komolyan! Hisztisebbek, mint egy tinilány.), ezért végül Sunny lett. Mondjuk ezen a néven csak akkor hívom, ha mérges vagyok rá vagy fel akarom hívni magamra a figyelmét.

"Elrejtettem a másik fülem"

Mi a fajtája?
Holland törpenyúl, de kicsit különlegesebb annál. Apukája igazi, picike vadas színű törpenyúl volt, anyuja valamivel nagyobb és oroszlánfejű. Sunny megkapta az ő méretét, illetve a két szőrtípus keresztezéséből átlagos hosszú, de nagyon-nagyon puha bundát. Akárki találkozott eddig vele, mindenki azt mondta, hogy ilyen selymes szőrű plüssállatot még soha nem látott. Nem lehet abbahagyni a simizését! *-*

"I've never seen an ass like that"

Mióta van nálad?
2008. áprilisa óta, öthetesen került hozzám, majdnem egy évvel Bunny után, aki 2007. augusztusában lett a családunk tagja.

"Hova is feküdjek? Nehéz kérdés."

Hogyan szerezted?
RIP
"Look at this ass! Look!"
Apáék állatkórházában az egyik asszisztens nyuszikat, tengeri malacokat és görényeket tenyésztett, ő szólt apunak, hogy nemrég születtek kisnyuszik, nem akarom-e megnézni őket. A találkozásunk pedig igazi szerelem volt első látásra. Öt kicsi és egy anya nyúl volt egy ketrecben, aminek a tetején volt az ajtaja, mikor oda kicsit közelebb hajoltam, mindegyik apróság elrohant, kivéve egy akkor még mindenhol sötétszürke, fehér hasú pöttömöt. Próbaképp benyújtottam hozzá a kezem, mire közelebb jött és alaposan megszimatolt, majd hagyta, hogy kivegyem. Mielőtt visszatettem volna a helyére, még egy óvatos puszit is kaptam a kézfejemre, majd gyorsan visszament a mamihoz. Már akkor tudtam, hogy ő bizony hamarosan családtag lesz. Másfél héttel később meg is érkezett.

Milyen idős?
Március 13-án volt pont hét éves, szóval már benne van a korban a lelkem. Állítólag a nyulak hat-nyolc évig élnek, de én bizakodó vagyok, mert nálunk a legtöbb állat - három ló és három kutya, akik apa lóklinikáján laktak, mikor még baba voltam - elég szép matuzsálemi kort élt. (A legidősebb pacink karácsony után aludt el örökre, nem sokkal a 30. szülinapja előtt.) És van egy csoporttársam, akinek tizennégy éves nyuszija van, szóval ki tudja, Sunny még a diplomaosztómat is megélheti.

Vérnyúl

Van valamilyen vicces tulajdonsága?
Nem ad ki semmiféle hangot - néha, mikor felveszem, szusszant egyet -, kivéve, ha mérges: olyankor morog, ami inkább röfögésre emlékeztet. Illetve akkor is morran, mikor adom neki este a kajáját, ezzel siettet. Enni meg minden alkalommal olyan mohón szokott, mintha legalább egy hete nem kapott volna semmit. Imád mindenre felmászni, de néha ez nem jön be neki, például tegnap is megcsúszott és visszaesett az éjjeliszekrényemről. És néha, amikor már úgy gondolja, annyi méreg gyűlt fel benne, hogy azt morgásba nem tudja belesűríteni, a két kis mellső mancsával rácsap a kezemre. Sosem harapott még meg, csak "megütött". Ha játékos kedve van, nekiáll fel-le rohangálni a szobámba, de olyan őrült tempóban, hogy néha nekiszalad a bútoroknak. Ám, amikor valami hatalmas atrocitás éri (beoltom, levágom a körmét), berohan a ketrecébe és pisil egyet, miközben lenézően méreget. Illetve, ami szerintem a legviccesebb, hogy amikor nagyon jól érzi magát, egyszerűen csak az oldalára dől, ilyenkor úgy néz ki, mintha megdöglött volna.
Ami nem vicces, de szerintem nagyon édes tulajdonsága, hogy kiskutya módon tud követni, mikor kimegyek a szobából, ha pedig tanulás közben járkálok, ő is rohangál mellettem/mögöttem. Valamint már picike kora óta nagyon szeret a hasamon pihenni és aludni, ha az ágyon fekszem, mindig felmászik rám. És nagyon puszis, de arcra csak nekem ad. :')

Nagy fehér pocak

Van-e valamilyen közös kalandotok?
Bérházban lakunk, sétálni meg nem szoktam elvinni, mint néhány nyuszigazda, de egy talán akad. Van egy nyaralónk a város üdülőövezetében, amit ma már apartmanként kiadunk, régen viszont ott töltöttük a nyarakat. Sunny olyankor szinte egész nap kint volt a kertben, egyszer azonban úgy döntött, elmegy szomszédolni: ásott egy lyukat a kerítésnél - sima drótkerítés volt -, aztán megtépázta a szomszéd kert veteményesét. Neki biztos nagy kaland volt, mert nagybátyám talált rá kifulladva a káposztás árnyékában. Én azért annyira nem élveztem, mikor meglépett.

A zseni és a balfasz: Sunny két arca

Milyen becenéven szólítod?
Legtöbbször Száncinak, de ezen kívül van neki kismilló beceneve. Nyulac (nyúl és malac kereszteződése), Nyuszikutya, Pöttöm, Aprónép, Hurka, Sütimüti, Pocok, Baba, Büdös dög, Disznófül, Cukorborsó, Szaros, Szarpókmanci, Szörnyeteg, Kucsma, Vacsora, Pásti (ez a pástétom rövidítése, apum ugyanis élvezettel hívta őket Bunnyval Pörinek és Pástinak).

Mondom én, hogy Hurka

Mi volt az első reakciód, amikor megláttad?
Feljebb már leírtam: szerelem volt első látásra. :)


Milyen játékai vannak?
Van egy fadarabja, amin koptathatja a fogát, bár inkább a bútorokat részesíti előnyben. Illetve egy csörgője, amivel imád reggelente játszani, csak azzal nem számol hét éve, hogy még mindig simán átalszom az ébresztési próbálkozását.

+1 Jól kijön más állatokkal?
Mielőtt ki lett herélve, mindig úgy érezte, ő itt a faszagyerek, így Bunnyt, aki egyem meg már elég gyenge volt, sokszor támadta. Utána viszont nagyon édesen elvoltak, ugyanez igaz a fentebb említett barátnőm nyuszijával való kapcsolatára. Egy másik barátnőm barátjának tengeri malacával azonban kölcsönösen megijedtek egymástól, a szobám két végében kuksoltak végig, míg a gazdik nálam voltak. És érdekes, mert bár sosem találkozott kutyával, de a szagától nagyon fél. Ha anyu vagy én kutyát simogattunk és utána odamegyünk Sunnyhoz, nagyon gyorsan elpucol az ellenkező irányba, látszik rajta, hogy várja a vég eljövetelét. Hasonló a helyzet, ha tavasszal jönnek a fecskék fészket rakni az ablakomhoz: mintha azt képzelné, hogy azok csapatban támadva áldozzák fel egy sasnak. Szóval nem igazán jönne ki más állatokkal, mert bekakilna tőlük.

Ő lett volna tehát az én kis szőrmókom, Sunny, és a sajnos már eltávozott tapsifüles pajtása, Bunny. Rajtam kívül olvadozott még valaki a képeken? ^^" Nektek milyen állatkátok van? Ha van kedvetek, töltsétek ki ti is a taget!

Taylor Swift könyves tag

 2015. augusztus 25.       0 megjegyzés

Sziasztok!


Már több, főként könyves oldalon találkoztam ezzel a taggel az utóbbi időben. Mivel nagyon megtetszett, úgy gondoltam, kitöltöm én is, és bár igyekeztem nem leragadni egy kiadónál vagy szerzőnél, azért lett pár egyezés. És néhánynál elég komoly fejtörést okozott, hogy a nem rangsorolt listámból mégis melyiket válasszam, mert legszívesebben mindet megemlítettem volna - de akkor meg sosem érek a lista végére. 
Olvastatok már ezek közül valamit? Ha van kedvetek, töltsétek ki ti is! ^^


1. We Are Never Ever Getting Back Together (Egy könyvsorozat, amibe belezúgtál, majd szakítottál vele, és soha-soha-soha nem jössz vele össze újra)
Stephenie Meyer - Twilight
Akárcsak megannyi korombeli lánynak, nekem is megvolt a csillámvámpíros korszakom még az általános iskola végén és a gimi elején. Mivel a vérszívók akkoriban csak szúnyogként hódítottak teret maguknak, az újdonság varázsával hatott, a környezetemben mindenki erről beszélt, végül én is nekiálltam Cullenék történetének. Mind a négy könyvvel rettenetesen gyorsan végeztem, mert nagyon olvastatta magát, szerettem jó pár mellékszereplőt is, sőt, Edwardot is a Breaking Dawnig. De rá kellett jönnöm, hogy a történet maga lapos volt, az érdekes karakterek soha többé nem bukkantak fel, alig volt benne némi akció, feszültség (ellentétben a későbbiekben megjelent vámpíros könyvekkel), na meg ott volt Bella is. Ha mostanában újra a kezembe kellene vennem őket, a csaj helyett valószínűleg szerencsétlen lapokat tépkedném meg. Mindenesetre azért biztos, hogy egy korszak volt az életemben. ^^


2. Red (Egy könyv, amelynek piros vagy vörös a borítója)
Moira Young - Blood Red Road
Nagyon szeretem a disztópiákat, a Vérvörös út pedig a Legenda trilógia után a következő nagy kedvencem. A cselekmény végig pörgött, az írónő fordulatai újra és újra megleptek. Volt egy erős hősnő, aki eltántoríthatatlanul haladt a célja felé, de közben hatalmas jellemfejlődésen is átesett; hozzá jött még egy szexi rosszfiú, egy kishúg és egy ikertestvér, valamint a könyvtörténelem számomra egyik legérdekesebb háziállata is. Csak remélni tudom, hogy hamarosan érkezik hozzánk is a folytatása.







3. The Best Day (Egy könyv, amelytől elfog a nosztalgia)
Meg Cabot - Tinibálvány
Meg Cabot a Neveletlen hercegnő sorozattal lopta be magát a szívembe, viszont a Tinibálvány az, ami örök kedvencem marad tőle. Te jó ég, hányszor olvastam ezt a könyvet! A borítója már elnyűtt, a lapok sárgák és szakadozottak, mindkét nyulam fogsora többször is találkozott már vele, a legnagyobb részét pedig szó szerint is tudom idézni. Jenny, Luke és a barátaik történetét újra és újra el tudom olvasni anélkül, hogy megunnám. Könnyed romantikus történet, kissé kiszámítható ugyan, de nyárra, egy laza délutánra és depresszió ellen tökéletes. ^^







4. Love Story (Válassz egy könyvet, amelyben tiltott szerelem szerepel)
Samantha Shannon - Csontszüret
(Most komolyan! Az lett volna kihívás, ha olyan könyvet kellett volna keresni, amiben  n i n c s  tiltott szerelem) Kétségtelenül a tavalyi évem egyik legmeghatározóbb és -maradandóbb könyvélménye volt a Csontszüret, amihez még csak hasonlót sem olvastam soha. Ha az ember átrágja magát az első kb. 70-80 oldalon, ahol csak úgy özönlenek a megemésztésre váró információk a világról, a helyzetről és a szereplőkről, egy lenyűgöző, komor, keveset látott karaktertípusokkal teli történetet kap szindikátussal, álomhackerekkel és rephaitákkal. És természetesen tiltott szerelemmel. Még jó, hogy nem a semmiért shippeltem Paige-et és Arcturust az első találkozásuktól kezdve!





5. I Knew You Were Trouble (Egy karakter, aki rossz, mégis megszeretted)
James Frey - Endgame
An Liu
Ebben a könyvben nem lehet csak úgy jóra is rosszra felosztani a karaktereket, mert mindenki változik, mindegyiknek megvan a maga múltja, mindössze egyetlen cél köti össze őket. Tény, hogy a kínai srác, An a negatívabb személyek táborát erősíti, mégis megfogott benne valami, egy mániákus robbantgató pszichopatánál jóval több volt benne. Nagyon bírtam a karakterét, ami bizonyos szinten szöges ellentéte volt a többiekének, és mikor kiderült a múltja, csak még jobban megkedveltem. An egy olyan jelenség volt, akivel eddig még nem találkoztam.
Ó, és ezt a könyvet FELTÉTLENÜL olvassa el, aki csak teheti, ha szeretné 522 oldalon keresztül az állát keresgélni!



6. Innocent (Válassz egy könyvet, amit valaki elspoilerezett neked)
George R. R. Martin - Varjak lakomája
Nehéz volt választani, mert bár mindig nagy a kísértés spoiler ügyileg, igyekszem távoltartani magam tőle. Általában saját magamnak lövöm le mindig a poént, ha random belelapozok olvasás közben a könyv további részébe, vagy elolvasom a végét. (Riri, pasztmek, hogy te sosem tanulsz!)
A Tűz és Jég dala könyvsorozatot még nem olvastam, a Trónok harcát szoktam nézni, ennek a legutóbbi évadának könyvhű mozzanatait spoilerezték el nekem a Varjak lakomájából, valamint az előző kötetből, a Kardok viharából. Annyi előnye van annak, hogy a két mű kezd eltérni egymástól: minden poént azért nem tudtak lelőni!




7. Everything Has Changed (Egy karakter, aki hatalmas változáson ment keresztül a történet lefolyása alatt)
Kresley Cole - Méreghercegnő
Evangeline Greene
Evie a könyv elején éli egy átlagos amerikai tini életét. A sulijában népszerű, mindenkivel kedves, hajrálány, menő focista a pasija, egy hatalmas birtokon él. Mindene megvan, ezt ő is tudja, nem is vágyna többre (na, jó, egy dolgot leszámítva). Aztán, mikor bekövetkezik a világégés és a könyv átcsap disztópiába, a szükség változásra készteti. A kezdeti nyafogása az ínség növekedésével szinte semmivé foszlik, egyre jobb és több lesz, miközben felfedezi azt a sorsot, amit neki szántak. A könyv végén pedig...! Na, az aztán az igazi változás!
"Gyere, érints meg... de megfizeted az árát."





8. You Belong With Me (A könyv, amit a legjobban vársz jelen pillanatban)
Jay Kristoff - Kinslayer
Még sosem olvastam vérbeli steampunkot, szóval ez a dolog igazán újdongással hatott. A könyvet a japán mivolta miatt vettem le a polcról (de kiszámítható vagy!), meg mert imádtam a borítóját és csupa jót olvastam róla. Az első részt, a Vihartáncost gyakorlatilag egy-két nap alatt kivégeztem, nagyon gyorsan a kedvenc könyvemmé vált, így azóta is töretlenül várom a második részét és reménykedem, hogy a kiadó azt is elhozza.







9. Forever and Always (A kedvenc könyves romantikus párosod)
Cassandra Clare - Igaz szerelem (és egy első randi)
Alexander Lightwood és Magnus Bane
Egy korábbi bejegyzésben már kifejtettem, mennyire szeretem a Malec párost, így azt hiszem, senkit nem lepett meg a választásom, és magyaráznom sem kell a dolgot. A Bane krónikák utolsó novellája a tíz közül az egyik legnagyobb kedvencem, mert csak és kizárólag Alec és Magnus kibontakozó kapcsolatát mutatja be: még bizonytalanok, tétovák, nem tudják, mit csináljanak, és egyszerűen rém édesek! ^^







10. Teardrops on My Guitar (Egy könyv, amin nagyon sokat sírtál)
Cassandra Clare - A hercegnő
Szintén egy másik bejegyzésben már arról is beszéltem, milyen fapofával tudok ülni olvasás közben, míg belül hatalmas érzelmi viharok dúlnak. Szerintem azt is megemlítettem, hogy a Pokoli szerkezetek utolsó kötete kapcsán nem ez volt a helyzet, mert abban sorra jöttek az olyan jelenetek, ahol lefelé görbült a szám és egy kétéves hisztijét meghazudtolva kezdtem el vinnyogni. Az epilógus pedig! Ó, az a sokat emlegetett epilógus! Nem volt ám rövid, mégis a második bekezdétől egészen a legvégéig folyamatosan bőgtem, állandóan új zsepiért kellett nyúlnom közben. Az egyik legszebb és legérzelmesebb dolog, amit valaha is olvastam, imádom és gyűlölöm egyszerre.




11. Style (Egy könyv, aminek gyönyörű a borítója)
Kiera Cass - Az Igazi
A Párválasztó sorozatot nem a történetéért vettem le a polcról, hanem a borítójáért. Első pillantásra szerelmes lettem belé, és tudtam, legyen bármilyen rossz is belül, nekem ez a könyv kell (hála a jó égnek, annyira tetszett, hogy a további köteteket is beszereztem a későbbiekben). Megunhatatlan számomra ez a tükrös megoldás, a modell által viselt ruhák pedig egyszerűen gyönyörűek. Az öt kötetből eddig négy jelent meg, ezek közül az abszolút kedvencem a harmadiké. Ráadásul a rajta lévő lány annyira Americásra sikeredett, ennél szebbet és jobbat összehozni már nem lehetett volna. *-*

Facebook

 2015. augusztus 20.       0 megjegyzés
A mai nap rájöttem, hogy van egy rég elveszett álprofilom facebookon, amit frissítettem és átalakítottam blogger profillá, hogy szegényke ne vesszen el az éterben. Szóval ha valaki szeretné, az mostantól face-en is elérhet. :)

Trailerek

 2015. augusztus 15.       0 megjegyzés

Sziasztok!


Ezúttal két trailer videóval jöttem, az egyiket csak úgy, részben ihlet szempontjából, részben meglepetésnek készítettem, míg a másikat rendelésre. 

Vannak zeneszámok, amiket meghallgatva jön a félisteni szikra és a tudat, hogy nekem ebből valamikor, valamihez videót kell készítenem. Avril Lavigne egyik legújabb dala, a Give You What You Like is ilyen volt, azonban nagyon sokáig nem volt ötletem, mihez is szerkesszek. Aztán az egyik blogos barátnőm, Gabby megnyitotta új történetének, a Maps Trilógiának első kötetéhez tartozó blogját, a Prisont, az én félisteni szikrám meg kiteljesedett. Szóval vettem a bátorságot és belevágtam a dologba (alapul véve az eredeti előzetes szövegét, kisebb módosításokkal), az pedig nekem volt meglepetés, hogy hamarabb felfedezte a videót, mint hogy el tudtam volna neki küldeni. :D
Ha tetszett, kukkantsatok be a blogba is és olvassátok Freja és Marlon történetét! ^^

Illetve az utóbbi időszakban páran megkerestek emailben és facebookon, hogy nem vállalnék-e esetleg egy-egy soron kívüli trailer készítést. Bevallom, kicsit ódzkodtam a gondolattól, mert volt idő, mikor rendelésre is készítettem, de a többség olyan 1D fichez kért előzetest, ami alig élt meg néhány fejezetet, többnapos munkám meg a kukában landolt. Végül az egyik lánytól kaptam visszajelzést, és mivel az elmondottak alapján láttam, hogy a fejében a történet már készen van, csak írásra vár, beleegyeztem a dologba. És nem bántam meg, mert öröm volt Cassie Brooks-szal dolgozni, hiszen pontos elképzelései voltak arról, mit és hogyan szeretne megjeleníteni. (Ami nagyon megkönnyítette a dolgomat, mert ellentétben azokkal a bloggerinákkal, akiknek általában szívesen készítek videókat, őt egyáltalán nem ismertem, így halvány fogalmam sem lehetett arról, milyen irányban, stílusban kellene elindulnom.) A trailer ehhez a bloghoz készült, Teen Wolf rajongók előnyben! :)

Nektek hogy tetszettek a videók? :)

Szavazás: Blogger Award 2015

 2015. augusztus 14.       0 megjegyzés

Ciaossu!


Hatalmas meglepetés, megtiszteltetés és öröm ért a minap, mikor megláttam, hogy a 2015-ös Blogger Awardon, amit idén az Eternal Wonderland Design rendez meg, több kategóriában is jelölt lettem. Ha szeretitek a történeteimet és amit művelek itt, a bloggervilágban, arra kérnélek titeket, hogy nyomjatok egy pipát a nevem és/vagy a történeteim címe mellé a Legjobb trailer, Legkedveltebb író, Legkedveltebb saját történet, Legkedveltebb fanfiction/AU és a Legjobb fantasy kategóriáknál. A szavazás három napig tart, de mindennap lehet egyszer kattintani, és nagyon-nagyon örülnék neki, ha megtisztelnétek a bizalmatokkal. :) ♥
Szavazásért katt ide!

Ölel titeket,
Riri

Versenyek

Az utóbbi időben több versenyen is indultam, néhánynak pedig már megszületett az eredményhirdetése is, hatalmas örömömre pedig a legtöbbnél helyezést is elértem. ^^

Isobel A. Gross oldalán, a Délibábon az előző versenyen a Tükörképpel 1. helyezett lettem


Leah Hope Eastbrook és Lucy Faiela közös blogján, a Fantasy Factoryn a Catching Sunshine egyik jelenetével 3., míg a Tükörkép előzetesével 1. helyezést értem el

 

Szintén a Tükörképpel, illetve annak fülszövegével nyertem Bella Stewart blognyitó versenyén, a Suttogás c. blogján


Ez utóbbi helyezésért a díjam egy blogajánló volt, illetve egy csodálatos borító a Tükörképhez. Nem szokásom ilyeneket rendelni, mert nem igazán értem a funkciójukat, de az tény, hogy nagyon szép munkák tudnak születni. Akárcsak ez a meglepetés, szerintem egyszerűen gyönyörű! *-*

Délibáb verseny

 2015. augusztus 13.       2 megjegyzés
Még a nyaralás előtt jelentkeztem egy versenyre Isobel A. Gross oldalán, a Délibábon, trailer kategóriában. Az egyik választható zenét imádom, és tudtam, hogy nekem arra készítenem kell valamit, végül egy olyan témát választottam hozzá, amiről nem biztos, hogy indítanék blogot.
Nektek hogy tetszik? :)

Day 23-30

Ciaossu!


Egy időre eltűntem a gép elől, aminek egy rettentő egyszerű oka volt: családi nyaraláson voltam Siófokon. Emiatt, bár netem az volt, eléggé el voltam foglalva, egy-egy nap végére pedig alaposan le lettem szívva, így bejegyzéseket írni már nem igazán volt időm. De mivel felgyűlt pár dolog ez alatt a pár nap alatt, szépen hozni fogom a híreket és egy nem-olyan-rövid bejegyzést a Balaton partján töltött tíz napomról. ^^ Előtte viszont befejezem a kihívást.

Day 23

Ha te tündér volnál, melyik udvarhoz tartoznál? Áldottakhoz, átkozottakhoz, vadűzőkhöz?

A tündérek világa még nem kapott akkora hangsúlyt, hogy könnyű legyen választani - átkozottakról még szó sem igen volt -, de ha muszáj, a vadűzőket mondanám. Számomra ők a legrejtélyesebbek és a legkülönlegesebbek, de nagyon tetszett az a komorság, sötétség, ami például az Elveszett Lelkek Városában körül lengte őket.

Day 24

Miau Ce-tung vagy Church?

Church! Egy egyértelmű. Egyébként is ő a legbadassebb szereplő az egész árnyvadász univerzumban.


Day 25

Kedvenc könyv a TID sorozatból?

A hercegnő. Ezen a könyvön rengeteget nevettem és még többet sírtam, konkrétan a komplett epilógust - ami Cassandra Clare-nél igencsak hosszú tud lenni - végigbőgtem úgy a második bekezdéstől kezdve. Tökéletes lezáró kötete volt a trilógiának, és imádtam azt a rengeteg utalást a Végzet Ereklyéire vonatkozóan.

Day 26

Kedvenc Isabelle idézet

" - Ez a Végzet Kelyhe, Jace, nem a Végzet Vécécsészéje."
"– Az ördögbe is! – Isabelle az utca bejáratánál állt, vizes haja köpönyegként borította a vállát. Dühösen rúgott félre egy szemeteskukát az útjából. – Ezt nem hiszem el! Miért? Mi a baj a hálószobákkal? És a diszkrécióval?"

Day 27

Kedvenc Magnus/Alec rész

"- Alec te most.... te most megmentetted az életemet?
- Nem hívtál vissza. Egy csomószor kerestelek és sosem hívtál vissza.
- Rátámadtak a városodra, a védvonalak megszűntek, az utcákon hemzsegnek a démonok. És te azt akarod tudni, hogy miért nem hívtalak vissza?
- Azt akarom tudni, hogy miért nem hívtál vissza.
- Te hülye vagy.
- Ezért nem hívtál vissza, mert hülye vagyok?
- Nem, azért nem hívtalak vissza, mert elegem lett belőle, hohy mindig csak akkor keresel, ha akarsz tőlem valamit. Mert elegem lett belőle, hogy nézzem, ahogy másba vagy szerelmes... Mellesleg olyasvalakibe, aki sosem fog viszontszeretni. Nem úgy ahogy én szeretlek.
- Te szeretsz engem?
- Ostoba nephilim! Mi másért jöttem volna ide? Mi másért töltöttem volna az elmúlt néhány hetet azzal, hogy összefoltoztam a félresikerült barátaidat, ahányszor csak megsebesültek? Meg azzal, hogy kihúztalak minden röhejes slamasztikából, amibe belekeverted magad. Arról nem is beszélve, hogy segítettem nektek a Valentine ellen harcolni. Mindezt teljesen ingyen!
- Ezt sosem néztem erről az oldaláról.
- Hát persze hogy nem. Soha nem néztél semmit, semmilyen oldaláról. Hétszáz éves vagyok, Alexander. Tudom, ha valami nem működőképes. Még a létezésemről sem vagy hajlandó beszélni a szüleidnek.
- Azt hittem, háromszáz éves vagy! Nem tudtam, hogy hétszáz!
- Nos, igazából nyolcszáz, de nem foglalkozom vele. Mindegy, elsiklasz a lényeg fölött. A lényeg, hogy... Hogy az a...
- Megmondom mi lesz. Ha túléljük, megígérem, hogy bemutatlak az egész családomnak.
- Megbeszéltük.”

Day 28

Will/Tessa vagy Jem/Tessa?

Kettő és könnyebbet, köszi, puszi!



Day 29

Kedvenc könyv a TMI sorozatból?

Az Üvegváros és Mennyei Tűz Városa. Ó, Cassie, te és a lezáró, illetve befejező kötetei. Komolyan, ezekkel bünteted legjobban a rajongóidat!

Day 30

Ha kapnál egy lehetőséget, hogy valamit megváltoztathatsz bármelyik könyvben, mi lenne az? És miért?

Visszahoznám Maxet. Sőt, ki se írnám Maxet. Mert csak.