Joss Stirling - Misty

 2015. november 30.       0 megjegyzés

A kendőzetlen igazság


Ha Joss Stirling, akkor savantok és a Benedict család! Számomra az írónő és a hét fiútestvér története örökké egyet fog jelenteni, még úgy is, hogy más történetei vannak. Nem hiába írok róla fanficet, egyszerűen imádtam az eredeti trilógiát, bár nem sejtettem volna, hogy ennyire tetszeni fog. És azt sem győzöm eleget hangsúlyozni, mennyi darabra tört össze pici fangirl szívem, mikor kiderült, hogy a Sky, Phoenix és Crystal könyvek nem kapnak folytatást... Aztán kiderült, hogy mégis, méghozzá egy újabb trilógiát!

Kiadó: Manó Könyvek
Oldalszám: 295
Fülszöveg: Misty egy egyszemélyes katasztrófa súlytotta övezet. Savant képességének "hála" egyszerűen képtelen hazudni, kényszeres igazmondása miatt viszont folyton zűrös helyzetekbe keveredik, bármerre is jár. Í
gy amikor a jóképű, magabiztos, és hihetetlenül vonzó Alexszel hozza össze a sors, Misty rögtön megfogadja, hogy inkább a közelébe sem megy. Hiszen hogy is lehetne az övé valaki, aki ilyen tökéletes...?
Ám a savant közösség mindennapjaira sötét árnyék vetül - egy sorozatgyilkos leselkedik a különleges képességű fiatalokra. Közülük egy pedig hamarosan élet-halál peremére kerül majd... vagy azon is túlra.


Lélektárs. Van benne valami elképesztően édes és romantikus, hogy valahol, a világ talán legtávolibb pontján él valaki, aki tényleg a másik feled, képes benned fenntartani egy igencsak kényes egyensúlyt - lévén savantként különleges képességeid vannak, amiket nem mindig könnyű irányítani -, kiegészít, és a többi, és a többi. Joss Stirling pedig képes volt mindezt úgy tálalni, hogy a történetei ne csöpögjenek nyáltól, és egy könnyed kis romantikus egymásra találáson is túlmutasson - hiszen mindegyik kötetben fellelhető némi akció is. Ez volt az ok, amiért beleszerettem a Finding Love sorozatba. A másik meg a Benedict tesók. (Komolyan, kell egy Benedict, úgyis mindjárt itt a karácsony. Szóval, mivel korban ők állnak hozzám a legközelebb, szeretnék egy Xavet vagy egy Willt találni a fa alatt. Köszi, Jézuska!) Éppen ezért eléggé szkeptikusan álltam hozzá kezdetben a Mistyhez - fangörcs ide vagy oda -, hiszen az imádott testvérek itt csak másodhegedűsök szerepét töltik be. (Pedig először nagyon-nagyon belelkesültem, mikor láttam, hogy az új trilógia lányait Mistynek, Angelnek és Summernek hívják, azt hittem, ők lesznek a maradék három testvér lélektársai. Még el is szórakoztam a gondolattal, hogy milyen vicces lenne, ha Vick lélektársát Summernek keresztelte volna el az írónő, hiszen az én változatomban ugye Sunshine lett a neve.) Mondjuk ha kicsit megerőltettem volna a memóriámat, rájöhettem volna, hogy Misty már feltűnt Crystal kötetében is...
Misty
No, de ennyit a bevezetésről, következzen az értékelés, és Misty Devon története (aki - nem nagy spoiler - Crystal unokahúga)! Ahogy a fülszövegben is kiderül, a lányt tényleg mindenhol utoléri a baj, képességét néha képtelen kordában tartani, emiatt a környezetében rajta kívül mindenki más is kényszeres igazmondó lesz - az érzékelői már egy-egy szarkasztikus megjegyzéstől is berezonálnak.
Nagynénjének, Crystalnek kérésére utazik el Dél-Afrikába, hogy segítsen megkeresni Uriel Benedict lélektársát. Egy apró csavarral sikerül is rábukkanni a nőre, és hadd mondjam el, hogy ez mennyire tetszett, mert így választ kaptam egy olyan kérdésre, ami már a Sky óta foglalkoztatott. Tarryn és Uri egymásra találásának köszönhetően ismerkedik meg Misty a helyi vitacsapat vezetőjével, a suli sztárjával, Alexszel, akivel jobban már nem is különbözhetnének. A szikrák természetesen már a legelső pillanattól kezdve ott pattognak közöttük, ám hamar kiderül, hogy főszereplőnk képes kioltani a fiú bárkit és bármit meggyőző képességét (Riri note: hogy ez néha milyen jól jönne!), ezért rengeteg a vicces szóváltás, vita kettejük között. Alex egyszerűen képtelen elfogadni, hogy Misty közelében nem tud mást kinyögni, csakis az igazságot, ami viszont férfiúi egóját igencsak sérti, hiszen minden gondolatát, szavát erősen meg kell fontolnia.
Alex
De természetesen a sors jót nevet kettejükön, és ahogy kezdenek csiszolódni, a lélektársi kapocs is kialakul, habár eléggé meglepi mindkettőjüket a fordulat.
Azonban ahogy az lenni szokott, ez a történet sem mentes a bonyodalomtól, a veszélytől. Számomra ennek a kötetnek volt az eddigi legfélelmetesebb főgonosza (Riri note 2.0: akinek ugyanaz a képessége, mint az én fanficem egyik szereplőjének... Weird!), minden mozdulatától és szavától kirázott a hideg, tényleg egy igazi pszichopata volt. Joss olyan hitelességgel tálalta a dolgokat, hogy hiába tudtam, hogy happy endekkel dolgozik, egyáltalán nem hittem benne, hogy ez itt most megvalósulhat. Félelmetes volt! Ugyanakkor hátborzongatóan jó! Ráadásul most jó pár csavart is belevitt az írónő a gonosz kilétébe, ami miatt még ha sejtettem is, kicsoda ő, azért kételkedtem az elhatározásomban. (De valamiért úgy érzem, az a bizonyos csavar hatással lesz a további kötetekre.)

Misty karakterét nagyon hamar megkedveltem! A képessége sokkal inkább átok, mint áldás, ami rengeteg "misztikus" pillanatot okoz neki, ezzel együtt élve próbál lavírozni az igazmondásokkal teli életében. De még így is határozott, vicces lány, akinek hazugságmentes megszólalásai egy csomó vicces jelenettel telítik meg a regényt. Családi helyzete sem túl egyszerű, hiszen az apja nem savant, így az Alexszel való találkozása után két tűz közé kerül, ebben a kötetben pedig már kezdenek kiéleződni az olyan savant-nem savant ellentétek, amiket az előző trilógiában csak sejtetett az írónő.
Tarryn
Hiába volt Alex a történet lélektárs álompasija (Miért? Miért kell minden lélektársnak ilyen édesnek és jóképűnek lennie?!), kellett némi idő, hogy őt is megszeressem. Bár mindenki kedvesnek írta le, Misty szemén keresztül egyáltalán nem tűnt annak, arrogáns megjegyzései kezdetben eléggé unszimpatikussá tették őt. Ám idővel fény derült a turpisságra, a fura viselkedésének megvolt a maga oka, ráadásul fiatal kora ellenére elég csúnya családi hátteret tudhatott magáénak, ami szintén egyik fontos mellékszála lett a történetnek.
Imádtam, ahogy ezek ketten egymás társaságában igazán kiteljesedtek, külön-külön is nagyon bírtam őket, de együtt! Egy csomó szórakoztató és édes jelenetet köszönhettem nekik.
Az előző három könyvben nem sokat láthattunk Urielből, most kicsit jobban sikerült megismerni őt, valamint a lélektársát, Tarrynt is, tényleg illenek egymáshoz. És igen, lévén egy Benedictről és párjáról van szó, ők is igencsak szerethető karakterek. (De still kevés Benedict! Túl kevés! :() Ó, és a gyilkossági szál miatt pici fangirl szívem is heves dobogásra kapcsolt, hiszen jó pár Victor-pillanatot olvashattam, ráadásul egy pillanatra még a gyengédebb oldalát is megismerhettem. *-*
Misty barátnőit, Angelt és Summert már az első jelenetnél megszerettem. Ők hárman annyira különbözőek, mégis remekül kiegészítik egymást, és nem hinném, hogy meglepek vele másokat, de eszméletlenül várom az ő történetüket is! ^^

Kiegészítésül pár dolog, amik nagyon tetszettek. Az egyik az első főbb helyszín, Dél-Afrika és Fokváros volt. Amúgy is volt már pár dolog, ami miatt megfogott ez a hely, de Jossnak sikerült elérnie, hogy egyszer mindenképpen el akarjak ide jutni. Egy csomó színes, élettel teli helyen jártak itt, amiket érdemes lenne megnézni.
A másik a nyári savant tábor volt. Szerintem egy marha jó ötlet volt, kicsit összehozta azt a különleges képességekkel rendelkező emberekből álló közösséget, amit már megszerettem. Bizonyos szempontból, ahogy már fentebb is említettem, a dolgok ebben a kötetben kezdenek kiéleződni, az eddig elmoshatónak hitt határok pedig hirtelen élesebbé váltak. Ez pedig külön nagyon megfogott!

Bár kicsit azért sajnáltam, hogy már nem csak és kizárólag a Benedictekről szól ez a történet és a folytatásai, mégis imádtam! (És természetesen azért az írónő gondoskodott róla, hogy a kedvencek se maradjanak ki, Karlát és Sault leszámítva mindenki kapott egy-egy apró, vagy nagyobb jelenetet.) Joss hozta azt a szintet, amit elvártam tőle, és bár a Phoenixet, ami az eddigiek közül a kedvencem volt, nem tudta túlszárnyalni, Misty története felugrott az előkelő második helyre. :) Minden benne volt, ami egy lélektársas történethez kell, a folytatásra pedig már most nagyon kíváncsi vagyok. Kis kutatás után megtaláltam, hogy Angel történetében Will, Summerében pedig Victor fogja megtalálni a párját a főszereplők mellett, és gondolom nem kell elárulnom, hogy melyiket várom a legeslegjobban. ;)
Ajánlom mindenkinek elolvasásra, akik olvasták a Finding Love trilógiát, azoknak kötelező darab, de azok is bátran belevághatnak, akik még nem találkoztak a savantokkal, hiszen önálló kötetként is megállja a helyét, nem kapcsolódik szorosan az előző trilógiához, az esetleges lyukakat pedig az írónő megmagyarázza. :)

Az a dal... tag

 2015. november 29.       0 megjegyzés

Ciaossu!


Régen jelentkeztem már, azonban most egy tag bejegyzés erejéig visszatértem ide. Sz. Vera blogján találtam és nagyon megtetszett, plusz ezzel egy kis betekintést nyerhettek a nagyon fura zenei ízlésembe, ahol testvériesen megfér egymás mellett a japán metál és a Little Mix is. Nem, nem viccelek, komolyan!
Ha van kedvetek, töltsétek ki ti is!

1: Az a dal, aminek a szövegét nem tudod eltüntetni a fejedből: Paddy and the rats - Ghost From The Barrow. Ez a legelső szám, amit ettől a bandától hallottam, és máig az egyik legnagyobb kedvencem. Imádom, hogy egy történetet mesél el, az ír kocsmarock miatti kalózos hangzása miatt pedig tökéletes ihletforrás íráshoz is.

2: Az a dal, amit akkor hallgatsz, amikor akár fel is törölhetnék veled a padlót: Emeli Sandé - Read All About It (pt. II.). Amikor először hallottam, annyira beleéltem magam, hogy jó pár könnycseppet elmorzsoltam közben. Egyszerűen imádom az énekesnő csodás hangja és a szövege miatt is. Sőt, még a legelső, nagyobb közönségnek publikált történetemet (egy fanfic) is ez ihlette.

3: Az a dal, amit a legdühösebb perceidben veszel elő: Alvin és a mókusok - Kurva élet. Nem hinném, hogy túlságosan ragoznom kéne. Ha nagyon felhúzom magam, a címben szereplő káromkodás rengetegszer hagyja el a számat, a bandával együtt üvöltve pedig segít kiengedni a gőzt.

4: Az a dal, ami mindig szól a közeledben, amikor képes lennél kiugrani a bőrödből: Mark Ronson ft. Bruno Mars - Uptown Funk (Against the Current Cover ft. Set It Off). Coverként úgy random az utcán nem igazán szokott felharsanni a közelemben, de ha zenét hallgatok, ez a szám mindig az elsők közt szerepel a lejátszási listámon. A Youtube-ról ismerhető ATC nagyon hamar az egyik kedvenc együttesemmé nőtte ki magát, ez a feldolgozásuk pedig talán a legnagyobb kedvencem.

5: Az a dal, ami a legjobban emlékeztet a barátaidra: Ylvis - Stonhenge. Akárcsak ez a szám, az én barátaim is zseniálisak, mégis marha... furcsák. A szarkazmusunk miatt egy átlagos beszélgetésben csak oltások és alacsonyan röpködő "Baszd meg!"-ek hangzanak el, mégis nagyon összetartó társaság vagyunk és nagyon szeretem őket. ^^

6: Az a dal, amit akkor hallgatsz, ha éppen összetörve érzed magad: P!nk - Try. Egyszer azt hiszem, erről a számról már írtam, szóval most rizsa helyett csak a lényeg: egy hatalmas favorit a kedvenc előadómtól. 

7: Az a dal, amit legszívesebben az ellenségeid képébe ordítanál: Demi Lovato - Waitin' For You. Szerintem a szöveg mindent elmond.

8: Az a dal, ami eszedbe juttatja az iskolát: Survivor - Eye of the Tiger. Az örök klasszikus, a legfőbb vizsgára menős számunk.

9: Az a dal, amit egyszerűen a sétáláshoz írtak: Molly Sandén - Like No One's Watching. Az énekesnővel először Gabby C. Oaksnak köszönhetően találkoztam, mikor trailert készítettem neki, a számait pedig nagyon hamar megszerettem. Ha sétálás közben zenét hallgatok, ez az egyik első, amit benyomok, mert remekül tudok ezalatt gondolkozni is.

10: Az a dal, amire a legjobban lehet futni: Fall Out Boy - Immortals. Edzés közben mindig pörgős rockot és Eminemet hallgatok, és mindig ezzel indítok a futós napjaimon.

11: Az a dal, amit a legjobb autókázás közben hallgatni: Olly Murs - Up (ft. Demi Lovato). A tökéletes autózós-utazós zeném. (Mielőtt ez a szám megjelent, Miyavitól a What's My Name-et hallgattam egyfolytában.)

12: Az a dal, amit edzés közben lehetetlen lekapcsolni: Timmy Trumpet & Savage - Freaks. Az egyórás verzió tökéletes, ha azt akarom, hogy Rubint Réka befogja a száját.

13: Az a dal, ami a legszebb álomba ringat: Bár van a telefonomon egy összeállított Csicsimix, de hacsak nem vagyok rohadt fáradt, sötétség és teljes csend nélkül képtelen vagyok elaludni, az előbb említett lejátszási lista is csak arra szolgál, hogy lemenjek alfába. Ebben az esetben Lea Michele-től az Empty Handed a legjobb.

14: Az a dal, amit utoljára hallgattál: Adrian Lux - Damaged. Miért van a Teen Wolfnak ennyire rohadt jó zenéje?!

15: Az a dal, amit feltétlenül hallani szeretnél az esküvődön: Celine Dion & Peabo Bryson - Beauty And The Beast. A legkedvesebb mesémből a kedvenc számom. Már ötévesen tudtam, hogy erre fogok táncolni.

16: Az a dal, amit majd a temetéseden is játszani fognak: The Band Perry - If I Die Young

17: Az a dal, ami egy filmben/sorozatban hallottál először, de egyszerűen imádod: Rachel Platten - Fight Song. A Pretty Little Liarsben hallottam, és elindított bennem valamit. Csak két szót mondanék hozzá: Gwendolyn Stewart.

18: Az a dal, amire a legjobban tudsz táncolni: AronChupa - I'm an Albatraoz. És mint a legutóbbi bulin kiderült, az I Like To Move It is ide tartozik. Egyébként táncolás közben imádok énekelni, így gyakorlatilag minden számot élvezni tudok, aminek van szövege. ^^

19: Az a dal, ami közben a legvonzóbbnak érzed magad: Colbie Caillat - Try. Még maga a dal és a klip is erről szól. (És nem mellesleg mindkettő gyönyörű! :))

20: Az a dal, ami után patakokban folyik a könnyed: Kristi Nelson - Mama Will Hold Me és Crystal Shawanda - You Can Let Go. Valamint Lea Michele - If You Say So. Az első kettő szerintem érthető apukám miatt, a harmadik pedig Cory Monteith-ről szól, a Glee "Finchel" párosának legszomorúbb dala - ráadásul ha sírós jelenetet írok, mindig ezt hallgatom előtte, aminek az lesz a vége, hogy írás közben is bőgni szoktam.

21: Az a dal, amit hallgatva egy hatalmas vigyor ül az arcodra: Glee Cast - Loser Like Me. A Glee egyik saját száma, és egyszerűen nem tudom megunni, mióta először hallottam. Mindig jókedvű leszek, ha meghallgatom, és elég nagy önbizalom-bombának is számít. 

22: Az a dal, amitől királynak érzed magad: OneRepublic - Everybody Loves Me. Elég csak meghallgatni a refrént. Az mindent elmond. :D

23: Az a dal, ami te vagy: Jessie J - Masterpiece. Sokat gondolkoztam, hogy mégis melyiket válasszam ide, végül e mellett döntöttem. Talán ennek a szövege írja le a legjobban azokat a gondolatokat, amik lejátszódnak a fejemben, illetve úgy az egész életfelfogásomat is. 

24: Az a dal, amit utálsz, de mégis folyamatosan énekeled: Dankó Szilvia - Big Five. Ha nem imádnám annyira a koli 211-es szobájának lakóit, mindhármat kivágnám az erkélyről, amiért meghallgattatták velem ezt a... valamit... (Azért azt a plot twistet a végén érdemes figyelni!)

25: Az a dal, amit imádsz, de legszívesebben eltitkolnád, hogy valaha is hallottad: Super Junior - Bonamana. Mondjuk úgy, hogy nem szoktam reklámozni, hogy mennyire szeretem a k-popot és a j-rockot. :3

26: Az a dal, ami semmin és senkin sem fog segíteni, de te mégis hiszel benne: Lea Michele - Cannonball. Mintha kicsit nagy lenne a Lea koncentráció a bejegyzésben, nem? Mindegy, imádom! ^^ És ironikus módon pont akkor jött ki, mikor életem legrosszabb korszakát éltem.

27: Az a dal, ami semmire sem jó, de te mégis a világ fülébe üvöltenéd: Ester Dean - Crazy Youngsters. Ha a világ fülébe nem is, Budapesten azért tudom üvölteni.