Beauty and the Beasts

 2016. október 23.       8 megjegyzés

Sziasztok! ^^


A minap igazán "szomorú" dolog történt velem, ami mindössze csak annak fényében nem örömteli, hogy kurvára az anatómia féléve van, ahogy kedves rektorom mondaná vala. Vagyis nekem meg kurvára tanulnom kéne anatómiára (meg bakteriológiára és takarmányozástanra) ahelyett, hogy ilyesmiket engedek megtörténni. No de mit is?
Pénteken úgy határoztam, csapok egy kis vásárló körutat az Árkádban, minek egyik állomása a Libri volt - ofkorsz -, ahol nagyjából tízpercnyi mérlegelés után fogtam Kylie Scott sorozatának második részét a Futamot, aztán a hazafelé úton és itthon olvasni is kezdtem (meg ki is olvastam). A tegnapi, főként a könyvvel való haladással és zenehallgatással töltött délutánom alatt pedig megszállt a félisteni szikra - köszönhetően Lindsey Stirlingnek is -, ami még egy korábbi ask.fm-es válaszommal kezdődött, majd a tegnap esti hajmosásommal teljesedett ki. Ez pedig nem más, mint a

Beauty and the Beasts sorozat


"Új lemezzel érkezik a Beauty and the Beasts!
Az utóbbi időben botrányairól elhíresült, napjaink talán legsikeresebb rockbandája háza táján lecsillapodni látszanak a kedélyek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a B&Bs készen áll, hogy vadonatúj számokkal kápráztassa el rajongóit. A lemez, mely a Seasons címet viseli, különlegessége, hogy mind a négy bandatag zeneszerzői tehetségét bemutatja, hiszen Leo Baker (frontember, vokál) ismerős, géniusz stílusa mellett felsorakoznak Samuel Burke (gitár) "igazi, hamisíthatatlan, vadító rock" jelzőkkel illetett szerzeményei, Joshua Brock (basszusgitár) különleges, plusz egy hangszerre írt számai, valamint Camilla Bells (dob, vokál) "meglepően ellágyult" balladái is. A kritikusok máris az egekig magasztalják a bandát, a Seasonsben egy újabb platinalemez lehetőségét látják..."

1.) Tavaszi altató
Megkapod az éjszakád és a pénzed. Aztán takarodj a faszba!
Leo Baker, a Beauty and the Beasts frontembere a megalakulásuk óta eltelt évek alatt már hozzászokott ahhoz, hogy nincs magánélete, minden lépését lesifotósok hada kíséri. Ám mióta Spring Willows először eladott róluk egy képet, a botrányok többszörösen szakadtak a banda nyakába. Leónak egyetlen fotó elég volt ahhoz, hogy meggyűlölje az örökké nyomtalanul felszívódó, fiatal paparazzit, így mikor egy bárban keresztezik egymás útját, visszautasíthatatlan ajánlatot tesz neki. 
Spring Willows sosem gondola volna, hogy valaha is lesifotósnak áll, azt pedig pláne nem, hogy a képei a legkelendőbbnek fognak számítani a szakmában. Arra pedig végképp nem számított, hogy mikor egyik leghírhedtebb alanyával, a B&Bs frontemberével szemtől szembe kerülnek egymással, az énekes végkielégítést ajánl fel neki, ha cserébe örökre eltűnik az életükből. 
Azonban azon az egyetlen éjszakán valami félresikerül, Leónak pedig maga mellett kell tartani a róla szóló híresztelések kiváltó okát, ha el akarja kerülni élete legnagyobb botrányát.

2.) Nyári melódia
Azzal ott a kezedben rockot játszani? De édes vagy, Napsugaram.
Joshua Brock vad, fékezhetetlen, minden hangos körülötte. A Beauty and Beasts sármos basszusgitárosa dobhártyaszaggató, dübörgő akkordjairól és gyorsan cserélt kapcsolatairól híresült el. Nem ismer megnyugvást, leállást, csak a rocknak és az egyéjszakás kalandoknak él. Aznap sem érzett másként, mikor elhasznált gitárját újra akarta cserélni...
Summer McRay világa csendes és különleges, hiszen a lány álmainak él. Amerika leghíresebb művészeti iskolájában, a Juilliardon végzős vonós szakon, s minden nappal közelebb kerül hőn áhított koncertmesteri karrierjéhez a legnagyobb szimfonikus zenekarok egyikében. Ám tudja, hogy szeretett bécsi klasszicistáin túl jóval több van benne, mint bonyolult szólók és neves zenész szülők öröksége. Akkor is tisztában volt ezzel, mikor egy nap a váratlanul felbrummogó basszusra a hegedűjével válaszolt.
Vajon képes lesz megváltoztatni az öntelt rocksztár véleményét és megnyerni a fogadást, hogy bebizonyíthassa: vonós hangszerrel is lehet zúzni?

3.) Őszi akusztika
Van rá némi halvány esély, hogy szórakoztatónak talállak, Hill.
Ha a botrányhoz arcképet kellene párosítani, biztosan Camilla Bellsé lenne az. A Beauty and the Beasts gyönyörű dobosát a befutások óta durvábbnál durvább kritikák érik, olyan emberek akarják kisajátítani, akik azt hiszik, mindent tudnak róla és akik sosem hagyják nyugodni. Válogatott húzásokkal képes megszabadulni testőreitől és meglógni egy fontos fellépés vagy interjú közben, miközben a mindennapossá váló drogozással egyre közelebb kerül az elvonóhoz. Ám mielőtt végleg a padlóra kerülne, új testőrt kap maga mellé.
Autumn Hillt előre figyelmeztették, hogy új védence angyal arca mögött legrosszabb rémálmainak ördöge lakik. Azonban Camilla teljesen más, mint amire számított, a minden felelősség alól kibújó, füstfelhőben élő lányban meglát valamit, amit talán még senki sem. Ám hiába próbálja teljesíteni a kötelességét, a B&Bs királynője nem könnyíti meg a dolgát.
A férfi nem hagyhatja, hogy kimondhatatlanul szexis, de őrjítően dühítő dobos meglépjen előle, majd taccsra vágja magát azért, hogy őt kirúgathassa. Azt pedig főleg nem engedheti meg magának, hogy többet érezzen Camilla iránt, mint amit egy testőrnek szabad.

4.) Téli dallam
Házi nyúlra nem lövünk, Winnie. Te sem akarod, hogy a bátyád megfosszon a srácaimtól, igaz?
Samuel Burke, a Beauty and the Beasts dögös gitárosa nem akar megállapodni. Megszokta, hogy ha akar valamit, azt azonnal megkapja, legyen bármekkora idióta és teljesíthetetlen kívánság is. Ugyanúgy természetesnek veszi, hogy ha valaki, hát Leo személyi asszisztense és hugicája biztosan ugrik, ha róla van szó. Ám még a sármos rocksztárok is pofára eshetnek néha és arra ébredhetnek, hogy akire a legjobban vágynak, elérhetetlen távolságba került.
Winter Baker három dologban biztos. Egy: a bátyja kávéját és ebédjét kihordani és a cikizését hallgatni rohadt nagy szívás, ami nem éri meg a pénzét. Kettő: hiába dolgozik évek óta a B&Bs-nek, sosem fogja megszeretni a rockot. Három: hatéves kora óta töretlenül szerelmes Sambe, aki általában csak akkor vesz róla tudomást, ha valakinek ki akarja önteni a szívét.
Mikor hirtelen jön valaki, aki mindhárom problémáját orvosolhatja, döntésre kényszerül: hagyjon maga mögött mindent, amit eddigi életében ismert, vagy hallgasson a nyomában loholó gitárosra, aki csak a legjobb barátja kishúgát látja benne?


Nos, ez lenne az. Egy négyrészes sorozat egy rockbandáról, ami azzal a fontos kikötéssel született meg, hogy a dobos legyen nőnemű (mert Jen Ledger megérdemli). Az ötlet nagyon hamar lett nagyon kifejlett, ám a hirtelenjében összetákolt fülszövegekből látszik, hogy eléggé kezdeti fázisban van még a dolog. Nektek mi a véleményetek, hogy tetszik az ötlet? Őszintén megmondom, nekem már csak azért is nagyon, mert eddig nem hittem volna, hogy ki tudok találni valami olyan romantikus történetet, amihez a bonyodalom is adja magát, ám végül lett belőle négy is, mert a banda egy remek alapot adott. Szóval szerintetek érdemes belevágni annak ellenére, hogy az alapötletet szintén egy hasonló témájú könyvsorozat adta? Van esetleg olyan a négy történet közül, ami már megfogott titeket? Ne habozzatok elmondani! :)

8 megjegyzés

  1. Juhú! Már alig várom! *-*
    Mikor először meséltél róla, már akkor is odáig voltam érte, de így, a fülszövegek után ez csak fokozódott. Siess vele, plíz (mert már szeretném csinálni hozzájuk a designokat).
    Ja, és a kedvencem a Nyári melódia. Tudod, miért. ;)
    ♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos, amíg van az órarendemben olyan tárgy, hogy anatómia, nem kezdhetek hozzá, de utána mindenképpen. ;) De ha nagyon szeretnéd, előre megcsinálhatom hozzá a blogot, hogy kiélhesd rajta magad - nem is tudom, melyikünk járna jobban. ;D
      Azért, mert Josh megformálójának szexis a félmosolya és egyébként is titokban mindig is basszusgitározni akartál? Vagy nem? Na, akkor majd legközelebb kitalálom... ;)♥♥

      Törlés
    2. Ez egy nagyon jó ötlet! *-*
      És nem, sajnos nem talált. :P ♥

      Törlés
  2. ALIG VÁROM!😍 Az embereim elintézik, hogy máris megkapd a diplomádat!😂 Vannak kapcsolataim - nem jó velem balhézni sem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mostantól észben tartom, hogy milyen kapcsolataid vannak neked. :D Egyébként az embereidnek elég annyit elintézniük, hogy "Megfelelt" gyakorlati szigorlat jegy és kettes elmélet, nincsenek nagy elvárásaim, egy icipici görbülettel is beérem. :D

      Törlés
  3. Drága Riri!
    A végéről igazán lehagyhattad volna a szerénykedős, hát én nem is tudom, hogy jó-e című részeket. Az ötleteid nem jók, hanem fantasztikusak!
    Imádom őket már most!
    A rockot tudod, hogy nem szeretem, de olvastam már ezer olyan könyvet, amiben rockerek vannak, és amíg nem a begyöpösödött vonalat képviselik, nagyon imádom őket!
    Elsőként mindenképp Camilla története fogott meg. Abban látom picit Eleanor es Jasper kettősét, ami ilyen epic couple goals (remélem láttad az új évad előzetesét, mert én azóta állandóan pattogok, hogy mikor kezdődik már végre) és az idézet is ismerős a sorozatból picit, de ez abszolút nem rontja el, sőt!! Nagyon kíváncsi vagyok rá, és szívem szerint ha nem kéne neked is és nekem is tanulni, már most olvasnám!
    Josh és Summer története is nagyon tetszik (és úristen az a pali milyen fullos *.*), és szerintem csak jót lehet kihozni belőle.
    Ahogy Leo történetébol is, már csak a neve miatt is, mert iszonyatosan tetszik. És amúgy megint valami fura telepátia van köztünk, mert én is akartam egy Spring nevű női karaktert, csak aztán átneveztem. :D
    Az utolsó történet pedig szintén nagyon különleges lehet, csak itt arra kell figyelned, hogy ne legyen klisés, mert nagyon sok csoda bandás ff-nél felhasználták már a kishúg fordulatot. Bár én hiszek benned és szerintem ebből is a legjobbat fogod kihozni!
    Sok sikert az anatómiához és minden máshoz még mindig! ❤❤

    Puszillak,
    Gabby

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Gabby!
      Nagyon drága vagy, hogy ezt írod, de azért írtam ezt, mert kicsit tartok az ötlettől, hiszen eleve egy könyvsorozat adta az alapot. Egyébként hihetetlen, mennyien belelkesedtek tőle, pedig egy hajmosás alatt szültem meg. :D
      Camilláéknál igazad van a Royals vonatkozásban, bár a fő ihletet inkább Len és James kapcsolata adta, azt a maga megnyugtató módján nagyon nagyon szerettem - bár természeten Jaspeanor az etalon. És igen, láttam az előzetest, annyi a szerencsém, hogy most két másik sorozatot is nézek, ezért az leköt a várakozás alatt. ^^
      Josh és Summer története volt az első, amit kitaláltam, az már egy ideje a fejemben van, még egy ask.fm-es kérdésre adott válaszom óta.
      Leóék története van meg kb teljesen a fejemben, szóval az tényleg már csak írásra vár, ami azért szomorú, mert Lia már dizit is csinált hozzá, én meg ülök és... Anatómia. :'D A telepátián már meg se lepődök, volt már egy pár ilyen. :D Egyébként ki volt az a karakter?
      Winterékét próbálom nem klisésre írni, és mivel az lesz az utolsó, van időm kitalálni, így meg hátha elkerülöm a hasonlóságot.
      Köszönöm, neked is sok sikert és erőt a szopatáshoz! ❤️❤️

      Puszillak,
      Riri

      Törlés
  4. Úristen, Riri-sensei!*O* azonnal akaroml, mind a négyet!*O* elképesztően megfogott az ötlet, imádni fogom az olvasását, mindent bele! Már alig várom! ❤

    VálaszTörlés