Alternatív érettségi

 2018. július 17.       0 megjegyzés

Sziasztok!


Már jó párszor szembejött velem ez az alternatív érettségi, és az első alkalommal rögtön megtetszett. Gondolkoztam is rajta két gyógyszertan tétel között, hogy valamikor, egy szép nyári napon csak úgy kitöltöm, de aztán ma hajnalban kaptam egy üzenetet a drága Lyrától, hogy kihívott rá - innen is nagyon köszönöm! 😘 Aki pedig a kisasszony blogját nem ismerné, az feltétlenül kukkantson be hozzá, mert szuper jó írásai vannak és hátha a megtekintések és reakciók ösztönzik arra, hogy ezúttal ne zárjon be még akkor se, ha úgy érzi, kényszerpihenőre kell mennie. Egyébként az oldalán személyes bejegyzésektől kezdve, kihívásokon és tageken át, mindenféle történet ötlet megosztásáig fut minden, egy bögre kávé vagy tea mellett kellemesen el lehet rajta bogarászni.
A kihívást pedig eredetileg Ágoston, a Felnőtt szemmel írója indította el, hozzá is erősen érdemes ellátogatni.

A játékszabályok:
 - Írj néhány kedves szót arról, akitől kaptad a kihívást. Ha nagyon szereted őt olvasni, belinkelheted a blogját is.
 - Az én alternatív érettségimen három tárgy van: random tények, emlékek, és fantázia. Mindhárom tárgyból húsz-húsz „tétel” van. Ahhoz, hogy átmenj, legalább tízet meg kell válaszolnod tárgyanként, amiket te választhatsz ki.
 - Nincs rossz válasz! (Hála az égnek! - a szerk.)
 - A válaszaid után illeszd be az eredeti kérdéssornak, vagyis ennek a linkjét, hogy a kihívottaid is tudjanak válogatni a hatvan kérdés közül.
 - Hívd ki azokat, akiknek szívesen feldobnád a napját; vagy azt, akit a vizsgák közben megjutalmaznál még egy vizsgával!

És akkor ugorjon az a bizonyos, abba a bizonyosba! 👀

Random tények:

1. Melyik a kedvenc évszakod? 🌸
A kora ősz és a késő tavasz. Ha egész évben olyan 20-25 fok lenne, mint akkor, tökéletesen érezném magam. Ilyenkor legtöbbször tömegközlekedés helyett a sétát választom a fővárosban is, mert minden színes, vidám, élettel teli és közben nem döglesz meg a melegtől sem.

2. Mi a legfurcsább visszatérő álmod?🌜
Nincs olyan álmom, amire emlékeznék és ne lenne baromi furcsa és bizarr. Viszont mikor kicsi voltam, rendszeresen álmondtam egy nagyon ijesztő, sötét boszorkánnyal, aki a sötétben bámult rám és közeledett felém, vagy a plafonról lógott le, vagy felettem állt és belevigyorgott az arcomba, én pedig soha nem tudtam megmozdulni és elmenekülni. Aztán később megtudtam, hogy ez biza' alvás paralízis volt.

3. Vannak olyan szavak, amik felidegesítenek, ha meghallod őket? 🤬
Valaminek a margójára - már a hideg is kirázott attól, hogy ezt leírtam. Illetve a crush és annak bármilyen másik fajta írott változata.

5. Van olyan könyv, vagy film, amit kötelezővé tennél az iskolában? Miért? 📚
Nem tennék semmit kötelezővé, mert amint valami azzá válik, legyen bármilyen jó, elveszi a diák lelkesedését. Inkább készítenék egy, a korosztálynak megfelelő olvasmány- és filmlistát, amiből ki kell választani egy-kettőt - opcionálisan többet, ha valami nagyon megfogja - és arról leírnia a saját véleményét, meglátását a kis nebulónak. Komolyan, nálunk a Kőszívű ember sose volt kötelező, ezért valamikor 11-12-ben elolvastam magamtól és mit ad Isten, tetszett - meg nyilván már érettebb fejjel álltam neki, mint egy átlagos 7-es. Nem úgy, mint az Arany ember, amit kétszer is ránk erőltettek, de általánosban annyira megutáltam, hogy később gimiben nem voltam hajlandó még csak hozzányúlni se a könyvhöz.

8. Van olyan dolog, amitől félsz, de mások számára ez a félelem érthetetlen? 🌑
Elég parás vagyok, de amit még a közvetlen környezetem se tud felfogni, az a sötétségtől való félelem. Mikor egyedül vagyok otthon, mindenhol felkapcsolom a lámpát és egy sötét helyiségbe se megyek be úgy, hogy ne csinálnék előtte világosat - és rengeteg alkalommal kaptam már ezekre negatív célzásokat. Édesanyámtól is, meg egyszer a szobatársamtól is, aki burkoltan közölte, hogy nem érti, miért kell egy kézmosás vagy pohártöltés miatt villanyt kapcsolni a fürdőben. Én meg tényleg megpróbáltam visszafogni magam, de kb. abban a 10-15 másodpercben is olyan légszomj tört rám, hogy inkább a hanyagoltam ezt a fajta környezetvédelmet.

9. Mit tudsz a legjobban főzni?👩🏼‍🍳
Mióta tavaly életmódot váltottam, rengeteg mindent megtanultam, mert jórészt mindent magamnak készítek el. Imádok péksütiket sütni, szerintem a legjobban egy bajor kifli alapú zsömle/croissant recept és mini kakaós és fahéjas csigák elkészítése megy, valamint a currys csirke és az egyáltalán nem diétás, triplacsokis mousse torta.

10. Van olyan videó, ami minden alkalommal megnevettet? Melyik az? 🤣
A Let it go egyik paródiája nagy kedvencem, és ahogy egyre taposom az egyetem éveit, jobban és jobban átérzem a benne elhangzottakat. Illetve egy Trónok harcás bad lip reading videón tudok minden alkalommal újult erővel, hangosan röhögni, plusz gyakorlatilag az összes multifandom humor videón, amit a youtube elém dob vizsgaidőszakban.

11. Mi az MBTI-típusod? Szerinted van olyan személyiségteszt, ami kifejezőbb ennél? 🧝🏻‍♀️
INFP-T, avagy a mediátor. Azt hiszem, már négyszer vagy ötször kitöltöttem a tesztet, úgyhogy el kell fogadnom. Egyébként a leírtak 95%-val mindig is egyetértettem, és szerintem egészen király ilyen kis introvertált csodabogár személyiséggel rendelkezni, aki mindig mindenben keresi a jót, túlságosan idealista, ragaszkodó és hajlamos túlságosan is elfeledkezni a külvilágról.

12. Mi a legjobb és legrosszabb tulajdonságod? 🤔
A legjobbnak a kitartásomat tartom, azt, hogy soha semmitől nem fogant meg bennem olyan gondolat, hogy ezt feladom és nem csinálom tovább. Illetve, hogy a szeretteimet bármikor magam elé helyezem - bár ezt képes vagyok már negatív, egészségtelen mértékig művelni -, szerintem jó hallgatóság vagyok - és amúgy is imádom hallgatni, mikor valaki valamiről lelkesedéssel vagy hozzáértéssel beszél, legyen szó bármilyen témáról - és elvileg a humorom is nagyon ott van a maga szarkazmussal teli módján - ezt apukámtól kaptam a pakkba, innen is köszi. Illetve állítólag kedves is vagyok - legközelebbi barátaim most valahol felröhögtek -, és van, aki a - néha kíméletlen - őszinteségemet szereti bennem a leginkább. A legrosszabbak közé mindenképp a túlzott önbizalomhiányomat sorolnám (ezt egyébként kiválóan tudom leplezni), azt, hogy többször vagyok bizonyos dolgokban önző, mint kellene, emellett sokszor barom sokáig halogatok bizonyos dolgokat és iszonyatosan pocsék kérdező vagyok. Ezt úgy kell érteni, hogy akkor érzem jól magam, ha az, akivel épp beszélgetek, magától mondja a dolgokat, nem pedig nekem kell kérdezgetnem, mert vagy szánalmas, "milyen az idő?" típusú dolgok jutnak csak eszembe vagy semmi.

13. Ki a példaképed, és miért? Ha bárkit választhatnál, akivel leülhetsz ebédelni, őt választanád? 👩‍👧
A példaképem mindenképpen édesanyám, ez mindig így volt és így is lesz. Különösen akkor nőtt hatalmasat a szememben, mikor - számunkra - egyik pillanatról a másikra ketten maradtunk, ő pedig minden erejével azon volt, hogy mindkettőnket erősítsen, összetartson, emellett megadja azt a biztonságot is minden szempontból, amiben apu halála előtt éltünk. De mivel drága anyukámmal napi kapcsolatban vagyok és életem 22 éve alatt rengetegszer ültünk le együtt ebédelni, így valószínűleg erre mást választanék - talán James Herriotot vagy Tatiana Maslanyt. Vagy Jay Kristoffot, esetleg Quentin Tarantinót - de utóbbinál szerintem csak ülnék egy helyben és tátott szájjal bámulnék rá megilletődöttségemben.

16. Napfelkelte, vagy naplemente? ☀️
Napfelkelte. Ebben a vizsgaidőszakban végre rájöttem arra, hogyan is fekszik nekem igazán a vizsga előtti napi tanulás, így az adott vizsga napján sokáig tanulás helyett inkább felkeltem hajnali 4 körül, hogy átnézzek bizonyos dolgokat, emiatt pedig jó néhány napfelkeltét néztem végig.

18. Mi a kedvenc társasjátékod? 🎲
Az UNO az egyik, amit a barátaimmal már őrült módjára, élet-halál harcot vívva, baromi szórakoztatóan tudunk játszani, ráadásul ebben tisztességtelenül jó vagyok, a fél paklival a kezemben, extra lapok nélkül is képes vagyok alázni. A másik pedig a Dixit, amiről sosem gondoltam volna, hogy ennyire fogom élvezni. És nagy vágyam, hogy egyszer játszhassak Cards against humanityt, ami pont az olyan Pokolra való lelkeknek készült, mint a barátaim és én.

Emlékek:

23. Van olyan kiegészítőd (óra, nyaklánc, karkötő stb.) amihez különösen ragaszkodsz? Miért? 💎
Még a 18. szülinapomra kaptam anyukámtól egy Swarovski kristályokkal kirakott eper medált, amit minden vizsgára és egyéb megmérettetésre felveszek, hogy szerencsét hozzon. Illetve van egy Pandora karkötőm, amit szintén nagyon szeretek és sokszor szoktam hordani, plusz nagyon élvezem a különböző kis charmok gyűjtögetését. Viszont összességében ennyi, nem vagyok egy ékszeres-bizsus lány, valamiért e kettő kivételével nem érzem jól magam bennük. 

24. Mi volt a legszebb, vagy legmeghatóbb mondat, amit valaha mondtak neked? 💕
Tudom, hogy mindenre képes vagy. - Ezt apukám írta nekem az utolsó üzenetében. Kézzel írta, elmosódott a könnyektől, és milliószor elolvastam. Valószínűleg enélkül is megtettem volna, de ez mindig sarkall arra, hogy ha valami a fejembe veszek, az sose adjam fel.
Tudom, hogy nem mondom sokat, de nagyon büszke vagyok rád! - Ezt pedig anyukám, mikor a fent említett tulajdonságomnak meglett kínkeservesen, pszichológuson, stresszoldáson, tanulás módszertani tréningen és miegyebeken átesett eredménye.
Az se zavar, ha több gyereked van! - Ezt meg egy buliban mondta egy srác, akit a "Megmutathatom a két éves kislányom képeit?" kezdetű lekoptató szövegemmel se tudtam elijeszteni. (Ezzel véget is ért a románcunk, mert a barátnőim megmentettek.)

25. Kaptál már beírást az ellenőrződbe? Ha igen, miért? (Vagy miért kaptad a legtöbbet?) 🤭
Kövezzetek meg, de nálam a beírások kimerültek mindenféle szaktanári, osztályfőnöki és igazgatói dicséretekben. Sajnálom, tanár gyerek vagyok, aki emiatt pedánsan viselkedett és mindennek a tetejében minden létező versenyre elküldtek, ahonnan meg szinte mindig valamilyen eredménnyel értem haza. 

26. Az utóbbi években mennyi volt a leghosszabb idő, amit Facebook nélkül töltöttél, és milyen alkalomból? Mit csináltál helyette? 📱
Minden vizsgaidőszakban beállítom,  hogy a facebook hírfolyam helyett mindenféle motivációs idézetek jelenjenek meg, illetve a messengert is lenémítom. A legutóbbi ilyen a gyógyszertan szigorlat előtti két és fél hét volt, akkor a telefonom is végig le volt némítva, így ha hívtak, azt se vettem észre. Így meg gondolom kitálalható, hogy tanultam közösségi médián való leskelődés helyett.

27. Mi volt a legértékesebb dolog, amit valaha nyertél? 🏆
Egyszer tombolán nyertem egy kaktuszt, ami élő mivolta miatt igencsak értékes. Ráadásul ő volt az első növényke, amit két hétnél tovább bírta életben a gondozásomban, gyönyörű két évet töltöttünk együtt - aztán kiszáradt. Illetve egyszer nyertem országos úszóversenyt 100 méter gyorson, amire azóta is igen büszke vagyok. (Főleg mert inkompatibilis vagyok majdnem az összes sporttal...)

28. Mi volt általánosban a kedvenc online- vagy videojátékod? 🕹
Voltak ezek a ManóKaland és ManóMuzsika nevű játékok, azokat imádtam. Plusz volt egy csomó Disney mese által inspirált játék, pl. 101 kiskutya, Timon és Pumba, Lilo és Stitch. Ahogy idősebb lettem, beköszöntött az életembe a Sims és a Pokoli szomszédok, ezekért a mai napig megveszek. Apukámnak meg volt egy második világháborús videójátéka, amiben mindenféle harci járművekben kellett menekülni, azt sokkal jobban élveztem, mint amennyire egy nyolcéves kislánynak illett volna.

29. Mi volt a jeled óvodában? 👧🏼
Két óvodába jártam, az elsőben, amely később bezárt, masni, míg a másodikban esernyő volt a jelem. Utóbbiban azzal indított a kedves óvónéni, hogy minek volt ilyen flancos jelem előzőleg, itt ilyet ne akarjak. Szép indítás egy öt évesnél.

30. Melyik volt életed legjobb bulija, és mi tette azzá? 💃🏼
A tavalyi felező buli mindenképpen. Először is együtt volt majdnem a teljes évfolyam és kivételesen majdnem mindenki elegyedett mindenkivel, nem volt meg a szokásos széthúzás és ellentétek. Emellett a hangulat - amit a vacsi alatti ingyen bor és pezsgő is még tovább oldott - egyszerűen fergeteges volt. Rengeteg örökéletű megjegyzés született azon az estén/éjszakán, aminek minden másodpercét élveztem és aminek a végén úgy istenesen sikerült kiadni a felgyülemlett vizsgaidőszakos gőzt.

Melyik volt a legemlékezetesebb születésnapod? 🎉
A 20. Sose volt meglepetés bulin, a 2X-re pedig a barátaim szerveztek nekem egy nagy, reggeli meglepi köszöntést, amire a szobatársaim mindenféle kamu dumával csaltak el. Zengett az egész Hallgatói központ a “Boldog szülinapot!”-tól. Aztán este folytatódott a móka tortázással és koccintással vegyes UNO háborúval, aminek végén spontán elmentünk egy nagyot táncolni - a helyen pedig kivételesen a zene is végig olyan volt, amire igazán szeretek bulizni. 

34. Mit tartasz a legnagyobb dolognak, amit eddig elértél? 🙏🏻
Hogy felvettek egyetemre, rengeteg pofán verés után elértem negyedévig, és nem hagytam ott az egészet a fenébe, akárhányan is javasolták. És még talán az, hogy sok év teljes antiszociálisság után végre újra képes lettem nyitni az emberek felé és ismerkedést/beszélgetést kezdeményezni.

38. Miről szólt a legérdekesebb előadás, amin valaha voltál? 🧐
Rendszeresen járok mindenféle konferenciára, és bár a delfines előadást imádtam a legeslegjobban mind közül, a legérdekesebb mégis egy kisállatos konferencián esett meg velem, még tavaly. Egy daganatsebészt hívtak valahonnan külföldről, engem pedig ez a téma érdekel a legjobban, mint szakterület. Baromi izgalmas volt hallgatni, bizonyos felszíni daganatokat hogyan távolítanak el és hogyan pótolják a hiányzó bőrterületeket. Kb. a háromnegyedében tátott szájjal hallgattam.

39. Mi volt életed első könyve, amit elolvastál? 📔
Csalással, de a régesrégi Grimm és Andersen mesekönyveim. Még nem tudtam olvasni, de annyiszor hallottam már őket esti mese gyanánt, hogy simán vissza tudtam őket mondani. Elsőben egy nyuszikról szóló mesekönyvet olvastam el teljesen egyedül - szerintem még mindig ott lapul valahol a könyvespolcomon -, amit nagyon hamar követett A két Lotti, amit rongyosra olvastam.

Fantázia:

41. Mi az az esemény, amit a legjobban vársz? Hány nap van még addig? 🤩
Július 18-án, azaz h o l n a p indulunk anyukámmal Nyíregyházára, ahol három napot csakis az állatparkban fogunk tölteni. Már iszonyatosan várom, mert mindketten nagyon régóta szeretnénk már oda eljutni, csak mivel mocsokrohadt messze van, ezért idáig nem úgy jött ki a lépés. Illetve pontosan 38 nap múlva megyek a sestraparabataiommal egy napra a Strand Fesztiválra, méghozzá főként a 30 Second to Mars koncertre! Ezt még mindig alig hiszem el!

42. Ha bármilyen frizurád lehetne, milyet választanál? 💇🏼‍♀️
Ugyanilyen göndört, noha egy kicsit hosszabbat. Ezt is már vagy 8-10 éve növesztem, ami a hosszán nem, de a sűrű kis csigákon annál inkább látszódik. És azt sem vetném meg, ha világosabb lenne a színe, de az istennek se találok olyan fodrászt, aki hajlandó lenne bevállalni a bongyorságommal.

43. Mi az álommunkád, amivel negyven évig szívesen foglalkoznál? 👩🏼‍⚕️🐾
Egészen biztosan meglepő módon állatorvos. Viszont akkor csak és kizárólag tengeri emlősökkel foglalkoznék. Vagy magasabb kategóriát nézve, csak egzotikus állatokkal.

44. Ha mindenképpen népszerű lennél a jövőben, de te választhatnád meg, mivel válsz azzá, mit választanál? 🌠
Íróként - hasonlóan, mint James Herriot állatorvos-író -, esetleg olyan állatorvosként, akiknek az Animal Planeten megy műsora. Bár biztos, hogy baromi idegesítő, ha műtét közben három kamera van az arcodban, mégis azok az emberek - példának okáért az Ausztrál állatorvos - a szakma nem mindennapi részeit mutatják be.

45. Ha írtál/írnál regényt, az miről szól(na)? 📖
A Catching Sunshine fanficemet már késznek tekintem, mellette pedig sok-sok-sok ötletem van. Ezek közül a legkonkrétabbak a négyrészes Beauty and the Beasts sorozat egy rock bandával és az ő NA romantikus történeteikkel a középpontban; a Tükörkép, a már elkezdett, de félbehagyott, párhuzamos világban játszódó sárkányos fantasy; az Egy szál vörös rózsa, aminek reflektorfényében a Cosa Nostra, két örökös és négy fiatal felnőtt áll; az Utóirat: Nathaniel halott, ami egy tudathasadásos fiú életéről és két személyiségéről szól; az Aljas nyolcas, nevéből adódóan nyolc ember-állat kimérával a főszerepben, akiket alkotóik mindenáron likvidálni akarnak; a Fekete hattyú, ami egy nagyon au Tokyo Ghoul fanfiction; és a még cím nélküli #ProjectSeven, amiben a hét főbűn és a hét erény kerül terítékre egy különleges, az ókorra épülő világban.
Egy biztos, egyikben sem lesznek világmegváltó gondolatok, elemzések az univerzum működéséről, nem az én történeteim lesznek mondjuk az új Felhőatlaszok. Számomra az olvasás és az írás mindig is ugyanazt jelentette: szórakozás és kikapcsolódás. És pontosan ugyanezt akarom elérni velük. Mert ahogy Meg Cabot bölcsen megírta a Neveletlen hercegnő naplójában:
"Tudom, egy szál nyomorult kis romantikus történelmi regény nem váltja meg a világot. De az csodás volna, ha pár embert olvasás közben olyan boldoggá tenne, mint engem írás közben."
46. Ha holnap azzal a tudattal ébrednél, hogy egyvalami megváltozott a külsődön, miben reménykednél, mielőtt a tükör elé állsz, és meglátod? 💁🏼‍♀️
Még mindig a hajam van terítéken, hosszabban és világosabban. Ha nem az, akkor nagyon király lenne, ha hirtelen két egyforma méretű lábam lenne a mostani felemás, egy szám különbséges kombó helyett. Vagy a bőröm lehetne barnább és nem ilyen rohadt extrém érzékeny, mert jelenleg csak két árnyalatot ismer: a falfehéret és a rákvöröset. A többin, amin változtatni szeretnék, már aktívan dolgozom, az azóta megszerzett striáimra pedig büszke vagyok, mert komoly munka áll a hátterükben.

47. Mi a célod a blogoddal? Mekkora olvasottságnál éreznéd azt, hogy ennél már nem szeretnél többet? 📝
Sosem volt vele konrét célom vagy várt olvasottságom. A blog az agymenéseim tárhelye, ahol mindig kiadhatom magamból, ami éppen foglalkoztat, bosszant, érdekel és a többi, az pedig csak egy plusz, ha ez másokhoz is eljut és nem fordulnak le a székről két sor után. Én jól érzem magam írás közben és remélem, hogy másokban is hasonló érzéseket keltenek a kis irományaim.

49. Szerinted van élet a Földön kívül? Mi történhetne, ha hirtelen felvennék velünk a kapcsolatot? 🌍
Azt hiszem, a Marson már találtak életet, bár nyilván az emberek többségének ilyenkor nem baktériumok jutnak az eszébe. Meg aztán nemrégiben felfedezték azt a hét Föld típusú bolygót, ott is lehet bármi. Biztos, hogy máshol is van élet, ahhoz az univerzum túl nagy és beláthatatlan, hogy csak a mi bolygónk legyen az egyetlen special snowflake. A második kérdésre a választ meg úgyis tudjuk a filmekből: az USA-ban valami történik majd, a világ többi pontja meg éli tovább az életét.

54. Ha létezne Dumbledore Merengője, te hogyan használnád? Gyakran belemerülnél? Mit néznél legszívesebben vissza? 🔮
(Nem találtam testhezállóbb emojit, shame...)
Évente egyszer, április 28-án levelet írok apukámnak. Ha létezne a Merengő, a levél mellett olyankor szívesen elmerülnék benne és kettőnk vagy anyuval kiegészülve, hármunk emlékeit nézném vissza. Feleleveníteném a mosolyát, a hangját, nevetését, gesztusait, amikről kétségbeesve veszem tudomásul, hogy már nem olyan élénkek, mint régen.

57. Ha kivehetnél öt tantárgyat, de másik ötöt kellene megnevezned, amit a helyükre beillesztenél, mit cserélnél, és mire? (Pl.: kémia helyett KRESZ-t stb.) ✍🏻
Igazából megtartanám a kötelező érettségi tárgyakat - mert hát az még mindig van és a bölcsésznek ugyanúgy le kell tennie a matekot, mint a mérnöknek a magyart -, a többit pedig szabadon lehetne választani. Mert bár pl. a kémia a fent említett bölcsésznek valószínűleg nem fog kelleni, egy élelmiszermérnöknek vagy orvosnak igen. És olyan fakultatív tárgyak is lennének, amik hasznosak úgy egyáltalán a nagybetűs élethez, ilyen a KRESZ, pénzügyi ismeretek, hogyan fizess be egy számlát, hogyan írj adóbevallást, épkézláb önéletrajzot, milyen esetekhez érdemes ügyvéddel beszélni, stb. Kötelező ezek között se lenne, mert - maradjunk a kérdés példájánál - van, aki később akarna vezetni tanulni, vagy ügyvéd a fél családja, azok nyilván a hátuk közepére se kívánnák.

Kihívottjaim:

- Anne Hudson
- Gabby C. Oaks
- És mindenki, akit még nem hívtak ki, de szeretné kitölteni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése