Esti mese felnőtteknek

 2019. január 20.       0 megjegyzés

Sziasztok!


Aki csak egy kicsikét is ismer közelebbről, az pontosan tudja, mennyire oda meg vissza vagyok a klasszikus mesékért vagy azoknak bármiféle feldolgozásáért. Bizony, én vagyok az a lány, aki leszarja, hogy a Disney azzal csinál pénzt mostanában, hogy a legkirályabb meséit viszi a mozivászonra élőszereplős változatban - még fizetek is érte. És nem egy olyan könyv ül a könyvespolcomon, amit az esetleges rossz értékelések ellenére is megvettem, mert Szépség és a szörnyeteg átdolgozásként reklámozták. Így aztán nem volt kérdés, hogy mikor megkaptam az 1+1 hónap ingyen HBO Go felhasználást, a Mondj egy mesét (Tell Me A Story) című tízrészes sorozat az elsők között volt, amit végignéztem.

Trailer | Intro

4/1 - A PTSD időszaka

 2019. január 15.       0 megjegyzés
A poszttraumás stressz szindróma (PTSD) egy olyan szorongásos zavar, amely egy pszichológiailag traumatikus esemény után alakul ki. Akutnak akkor minősíthető, ha tünetei három hónapnál kevesebb ideig állnak fenn, krónikusnak pedig akkor, ha a zavar három hónapnál tovább tart. (köszi, hazipatika)

Sziasztok!


Eljött a szokásos, szemeszter végi, félév összegzős bejegyzés ideje - igen, kivételesen ilyen hamar, hiszen szintén kivételesen nem az uv-hétig szórakoztam a vizsgáimmal (mondjuk nem is volt túl sokkal lehetőségem erre, damn büfészak feeling). Ha valaki erre tévedt az elmúlt időszakban, az láthatta, hogy nem láthatott semmit, ugyanis el volt rejtve a blog. Valami nagyszerű ötlet fogant meg még nyár végén a fejemben, ami miatt ezt tettem, de időközben egyrészt csodálatosan kiment a fejemből, másrészt visszaállítani is elfelejtettem. 🤦🏼‍♀️ (Ennél fájdalmasabb alkalmakkor is szembesültem már azzal, hogy gyakorlatilag tönkrement a memóriám. Köszi, felsőoktatás, köszi!)
Amikor belekezdtem a félévbe, teljesen és totálisan elhittem, hogy ez majd easy-peasy-lemon-squeezy lesz, ahogy azt a barátaim is megmondták előre. Annyi tervem is ötletem volt, mennyire faszán fogom rendszeresen vezetni a blogot - eskü, tele piszkozatokkal a bejegyzés részleg -, mennyi időm lesz az új történeteimen dolgozni, és emellett milyen sok helyre fogok járni, ki fogok kapcsolódni, olvasni, aktívan pihenni. Így öt hónappal később visszanézve egészen hisztérikusan röhögök a kis naiv énemem. Mikor jött be nekem bármi, amihez nem kellett kemény munka? 🙄 De komolyan, ha nem szorul körülöttem a hurok, nem vagyok rákényszerítve a hajtásra és nem állok fél lábbal a stressz-sírban, gyakorlatilag az abszolút minimumra (se) vagyok képes. (Jó, mikor meg nonstop shitwaltz-ban vagyok, akkor meg amiatt nem járok erre, szóval ez egy kellemetes ördögi kör...)